12. Sokrétű cégóriás.
Az autók, motorok mellett repülőgép belső teret, sőt vonatot is terveznek, a csoporthoz tartozó dizájnstúdió felel például a szingapúri légitársaság gépeiben ezért a kabinért.
11. Majdnem elkezdték gyártani a Z1 kupét.
Nem sok kellett hozzá, hogy a kort megelőzve lendüljenek bele a polgárpukkasztó sport-SUV gyártásába. A Z1 Coupé végül megmaradt a kilencvenes évek érdekességének.
10. A BMW sem autógyárként indult.
Az elődcég 1916-ban Bayerische Flugzeugwerke néven kezdte meg repülőkbe szánt belső égésű motorok gyártását. Mint minden mást, ezt is a tökéletességre törekedve művelték, 1919-ben egy BMW blokkal szerelt német repülő magassági rekordot ért el, a kétfedelű gép egészen 9760 méterig emelkedett.
9. A vesék 1933 óta vannak velünk.
Ennek a jellegzetességnek köszönhető, hogy már a kétéves gyerekek is rögtön kiszúrják a BMW-ket. A kettéosztott hűtőmaszk először a 303-ason tűnt fel, a tervező Frant Fieldert állítólag az Ihle testvérek kis karosszériaműhelyében készült, kétszemélyes roadster ihlette meg. A feledésbe merült típusnak már kettéosztott hűtőrácsa volt.
8. Az első négykerekű BMW egy angol típus volt.
Így változnak az idők, a bajorok, akárcsak szinte az összes autógyártásba kezdő cég nem saját tervekkel vágott bele a kalandba. Az angol Austintól vették meg a Seven jogait, ma pedig ők birtokolják, fejlesztik, tartják életben a britek két büszkeségét, a MINI-t és a Rolls-Royce-t.
7. Nem mellesleg a leggyorsabb motort is megépítették, 1937-ben.
Jól ment a szárnyalás, beindult az autógyártás, miért ne törnének csúcsra a kétkerekűek világában? Az 1930-as években sorra döntötték a sebességi rekordokat, Ernst Jakob Henne több kísérletét Magyarországon végezte, de a II. világháború előtti abszolút csúcsot már az A3-as autópályán állította be, Németországban. A kompresszorfeltöltésű és teljesen burkolt 500-as BMW elérte a 279,5 km/órás sebességet.
6. A BMW-logó nem propeller.
Legalábbis először nem az volt. A kék-fehér színek a tartományra, Bajorországra utalnak, a légcsavar hasonlat később ötlött fel korabeli reklámszakemberek agyában, pontosabban a húszas évek végén. Ezzel népszerűsítették a cég aviatikai sikereit.
5. Majdnem Mercedes lett.
1959-ben csődközelbe jutott a bajor gyártó, a Daimler-Benz pedig le akart csapni a legyengült riválisra, és eltüntetni a BMW márkanevet. A terv alapján csak karosszériagyártó maradt volna a bajor cég, de az év végi vezetői ülésen a személyi állományból, az üzemi tanácsokból, autókereskedőkből és kisrészvényesekből kialakuló szövetség megfúrta az üzletet, a BMW független maradt, és talpra állt.
4. A BMW már több mint 40 éve gyárt elektromos autót.
Ha arra hivatkozunk a hangtalan BMW-k láttán, hogy régen minden jobb volt, nem árt felidézni a tényt: a bajorok már 1972-ben építettek elektromos típust. Igaz, ekkor még speciális céllal, a 42 lóerős 1602-es a Müncheni Olimpiára készült.
3. 20 éves motorral nyertek F1-es világbajnoki címet.
Az M10 nem egyszerű kódjel. Legenda. Ez a blokk 1962-ben 75 lóerőre volt képes, de hosszú pályafutása során (már M12/12 néven) eljutott az F1-es pályákra, 1400 lóerőt teljesítve. Nelson Piquet egy ilyen turbós szörnnyel küzdve lett világbajnok 1983-ban.
Több érdekes történet is köthető az autósport kiemelkedő mérföldkövéhez. A BMW mérnökei csak kipróbált, régi blokkokat használtak fel, amiket a szabad ég alatt is „érleltek”, állítólag a rendszeres levizelés is az edzés része volt.
2. Ma is kaphatsz hozzá vadonatúj II. világháború korabeli alkatrészeket.
Ha építenél egy BMW 328-ast, akkor még mindig vehetsz vadonatúj, de teljesen korhű váltót a BMW Classic Programján keresztül, de ugyanez igaz a motorokra is. Egy BMW-rajongó szerelői csapat a BMW-től rendelt alkatrészekből épített teljesen új, 1967-es R90s kétkerekűt.
1. 2014 legsikeresebb prémiummárkája. Lehet gyűlölni, lehet imádni, de azt semmiképp sem tehetjük, hogy figyelmen kívül hagyjuk a bajorok sikereit. Mert elismerést érdemel.
Tavaly 1 811 719 autót adtak el, 9,5 százalékkal többet, mint az előző évben, megelőzve az Audit és a Mercedest. Legsikeresebb típusuk a nemrég megújult 3-as széria, ebből 476 792 talált tulajdonosra.