Harminc éve, 1986. április 26-án történt a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége a volt Szovjetunió területén, az ukrajnai Csernobilban. A Kijevtől 110, Csernobil városától 18 kilométerre északra, Pripjaty város mellett létesített Lenin atomerőmű négy darab 1000 megawattos könnyűvizes, grafithűtésű, RBMK-1000 típusú, külső szigetelőburkolat nélküli reaktora 1977 és 1983 között kezdte meg az áramtermelést. A katasztrófát 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor egy rosszul megtervezett, az üzemviteli és biztonsági előírások teljes figyelmen kívül hagyásával végrehajtott kísérlet okozta. A robbanás után 36 órával számtalan civil, katonai és speciális járművel megkezdték az evakuálási és kármentő munkálatokat, köztük olyanokkal is, melyekről sokkal kevesebb szó esik az újságcikkekben vagy tévéműsorokban, holott nagyon fontos szerepük volt a kármentésben.
Robotizált és speciális járművek Csernobilból
Ezeket a különleges járműveket többek között azért vetették be, hogy minimalizálják az emberi áldozatok számát. A robbanás gócpontjánál akkora volt a radioaktív sugárzás, amit lábon senki nem bírt ki, még egy percig sem. A csernobili reaktor felett mért 3000 röntgen/órás sugárzás 280 ezer mellkasi röntgennek felel meg, de volt olyan hely, ahol 10 000 röntgen/órát mértek. A most látható járművek egy része a Csernobilban található, szabadtéri „múzeumban” pihen, és minden bizonnyal csupán másolatok vagy makettek, az eredeti példányokat már megsemmisítették, hiszen akkora dózisban kaptak a sugárzásból, hogy veszélyes lett volna megtartani őket későbbi használatra.
A szovjet STR-1 robotot is bevetették, amit űrkutatók építettek. A sérült reaktor tetején található hulladékot, grafitot és sugárfertőzött növényeket derítette fel, majd egy elé szerelt tolólap segítségével tolta azokat le a tetőről. Miután több orosz és külföldről hozott, távolról irányítható egység is elakadt vagy lezuhant a magasból, úgy döntöttek, hogy kénytelenek emberekkel megoldani a sürgős tisztítási munkálatokat, ami sajnos a kivezényelt munkások életébe került.
Átépített Kraz-256B1 típusú teherautó, aminek a fülkéjét ólompáncéllal erősítették meg, hogy ellenálljon a sugárzásnak. Az ablakot is 75 mm vastag anyagból készítették, ami bírja az extrém magas radioaktivitást. Így a sofőr valamennyire biztonságban volt.
Az első robotizált bányagép, amit a Moszkvai Egyetem hallgatói fejlesztettek ki és Mobot névre keresztelték. A prototípus részt vett a kármentésben.
Ez természetesen csak a hatalmas bányagép kicsinyített mása. Számos járművet megsemmisítettek (beolvasztottak vagy elástak), amit a robbanás után használtak.
A japán, munkagépeket gyártó Komatsu is hozzájárult a mentéshez, a tengerfenék alján végzett munkára tervezett D355-W jelölésű géppel.
Németország is küldött „robotokat”, MF-2 és MF-3 névre hallgattak, de hamar kiderült, hogy nem bírják a magas radioaktív sugárzást, használhatatlanok voltak.
A balesetet követően az erőmű épségben maradt három blokkját lezárták, s leállították a Szovjetunió többi, hasonló típusú reaktorát is. Az első és a második blokkot 1986 decemberében újraindították, a felrobbant negyedik fölé vasbeton szarkofágot építettek. Az új védőburok építéséhez negyven ország járul hozzá a jövőben, és kétmilliárd euróba kerül, élettartamát száz évre tervezik. Az 1990-es évek közepétől erős nemzetközi nyomás nehezedett Ukrajnára a csernobili erőmű végleges bezárása érdekében. Kijev 1995-ben megállapodott erről az Európai Unióval, s az utolsó blokkot 2000. december 15-én végleg leállították.
Újabb rejtély Csernobilból: több száz radioaktív harcjármű tűnt el
