Az autósok többsége megbízható, kedvező költségekkel fenntartható családi autóként ismeri a Toyota Corollát, a világ legnagyobb számban eladott autóját. De a modell sportváltozatait már kevesebben ismerik.
Az 1966 óta gyártott Corolla a világ egyik legnépszerűbb gépkocsija, 40 másodpercenként adnak el belőle egy-egy példányt, a mai napig 45 milliót, amivel a legnagyobb számban értékesített személygépkocsi címet is magáénak tudhatja. Az idén 51 éves japán modell eddig 11 generációt élt meg és a szerény családi modellnek vannak olyan változatai is, amelyekről jóval kevesebben tudnak.
Corolla TE27 (1972–1974)
Ezzel a modellel kezdődött a Corolla nagy kalandja a sporttal. A TE27 könnyű, mindössze 855 kilogrammos kupé karosszériájába egy 115 lóerős Celica DOHC motort szereltek. Az 1972 márciusától forgalmazott verzióra hamar felfigyelt a motorsport. 1973 novemberében Walter Boyce a TE20-as Corollával megnyerte az amerikai Press on Regardless Ralit. Ez volt a Corolla első motorsport-diadala.
A rali változatban átépítették a hátsó felfüggesztést és belső hűtésű tárcsafékeket építettek be. A motor erejét 150, majd 180 lóerőre növelték; az 1.6 literes motorra dupla Mikuni porlasztót szereltek. Összehasonlításképpen: az akkori raliautóknak rendszerint kétliteres vagy nagyobb, legalább 250, de akár 280 lóerős motorjaik voltak – az apró Corolla viszont jelentéktelen tömegével tudott győzedelmeskedni.
A TE27-es volánja mögött olyan hírességek ültek, mint Ove Andersson, Björn Waldegård vagy Hannu Mikkola, aki 1975 augusztusában megnyerte vele az 1000 Tó Ralit Finnországban. Japán márka ekkor nyert először Európában bajnoki címet.
Corolla AE86 „Hachi-Roku” (1983–1987)
A nyolcvanas évekbeli AE86-os modell Corolla GT Coupé, Sprinter Trueno vagy Corolla Trueno néven is ismert. A „Trueno” elnevezés a jellegzetes, bukólámpás verzióra utalt, a klasszikus fényszórójú sportos Corollákat „Levin” becenévvel illették.
A japán fiatalok, akik az AE86 volánja mögött fedezték fel a driftelés örömeit, egyszerűen Hachi-Rokunak (japánul „86”) nevezték. A modell mai napig tartó kultuszáról mindennél többet elmond, hogy egy japán manga-képregényben, majd az „Initial D” anime sorozatban is megörökítették. A rajzfilmes autó jellegzetes fekete-fehér fényezését egyébként gyakran utánozták a való életben is a tuningolók.
Ez volt az utolsó hátsókerék-hajtású Corolla. Népszerűségét gyorsaságának és olcsó üzemeltethetőségének köszönhette. A japán és európai piacra szánt verziókat 1.6-os, négyhengeres, két vezérműtengelyes motorral szerelték fel, a 4A-GEU kódjelű blokk 130 lóerős, 150 Nm maximális nyomatékú volt. Észak-Amerikában szerencsétlen módon a károsanyag-kibocsátási normák áldozatává vált a típus, az 1984-1987 között itt forgalmazott SR5 SOHC-motorja alig 87 lóerőre volt képes, amihez bőven elegendő volt – micsoda szentségtörés! – a hátsó dobfék, a váltó pedig négyfokozatú automata volt. 1985-ben került forgalomba a 16 szelepes, 112 lóerős GT-S verzió, négy tárcsafékkel és ötfokozatú sebességváltóval.
Corolla WRC (1997–1999)
A rali világában a kilencvenes évek első felét a Celica GT-four uralta. Az első összkerékhajtású Celica az 1990-es szezonban bizonyította elsőként képességeit, amikor 13 futamgyőzelmet. és mellé egy egyéni világbajnoki címet ért el a WRC szériában. A nagy teljesítményű Celica második verziója, az ST185 1992 és 1994 között három egyéni és két konstruktőri világbajnoki címet, valamint 15 WRC futamgyőzelmet szerzett. Ez az eredmény a Toyota rali-történelmének eddigi legsikeresebb autójává teszi.
A kilencvenes évek közepén aztán a Toyota is felismerte, hogy célszerű nagy példányszámban gyártott modellt népszerűsíteni a rali sporttal, így 1998-tól a nyolcadik generációs Corolla (E110) képviselte a márkát a WRC-ben. Az autó 1997-ben Finnországban debütált, az Ezer Tó Ralit megelőző Mänttä Ralin. 1998-ban Carlos Sainz a Monte Carlo Ralin győzelemre vitte a Corolla WRC-t, majd hét másik versenyen is a dobogóra állhatott, Didier Auriol pedig megnyerte vele a Katalán Ralit. Carlos Sainz az egész szériában harcban állt a bajnoki címért a Mitsubishit vezető Tommi Mäkinennel. Sainz-ot és a Toyotát a szezon utolsó versenyén, az utolsó speciális szakasz végén a motor hibája fosztotta meg a végső győzelem esélyétől.
A Toyota Corolla WRC számos elemét a korábbi Celica GT4 modellből vették át, így született meg a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb WRC autója. A gyári csapat versenyzői, Didier Auriol és Carlos Sainz összesen harmincszor álltak a dobogón. A mindössze 1230 kilogramm tömegű autó összkerékhajtású volt, alig 3,5 másodperc alatt gyorsult százra, végsebessége körülbelül 220 km/óra. Kétliteres négyhengeres turbómotorja 300 lóerős volt, 510 Nm maximális forgatónyomatékkal. Váltója hatfokozatú szekvenciális. Az autót azonban nem csak ez tette bajnokká, hanem könnyen és gyorsan módosítható beállításai, valamint remek szerelhetősége.
Bár főbb vetélytársai, a Subaru Impreza és a Mitsubishi Lancer Evolution gyorsabbak voltak, náluk magasabb átlagsebességre volt képes szinte minden útfelületen.
Az 1999 évet és második szezonját a Corolla WRC új Lexus motorral és karcsúsított karosszériával kezdte. Az év során csupán egy versenyben sikerült győzelmet aratnia, azonban a többi futamon elfoglalt magas helyezések a Toyotának adták a konstruktőri világbajnoki címet. A konszern ekkor – egy évvel a tervezett előtt – kivonult a WRC-ből, hogy a Forma-1-re összpontosítsa erőforrásait, aztán 2017-ben újra visszatértek a WRC-be az új Toyota Yaris kíséretében.
Corolla E11 G6 / G6R (1997–1999)
A Corolla 1997-ben bemutatott újabb, elsőkerék-hajtású generációja sokszínű, robusztus és megbízható autóként szerzett nevet magának, hasonlóan a korábbi generációkhoz, amelyekkel műszakilag szoros rokonságot is mutatott. A motorsport ihletésű G6 kivitelt hatfokozatú sebességváltó, hátsó tárcsafékek és sportos belső kialakítás jellemezte. Az autósok fantáziáját azonban leginkább a limitált szériában gyártott, alumínium motorháztetős, sportos felfüggesztésű, légterelőkben bővelkedő G6R verzió mozgatta meg.
A motortérbe egy szerény, 110 lóerős, 1.6-os benzinmotor került, ugyanakkor létezett egy igazi báránybőrbe bújt farkas is: kizárólag a japán piacra gyártották a 165 lóerős, 20 szelepes 4A-GLEU blokkos kivitelt. A Corolla G6-ból készültek speciális, „Toyota Team Europe” és „Carlos Sainz” változatok is.
Corolla E12 T-Sport Compressor (2005–2007)
2004-ben jelent meg a piacon a Corolla E12, az első modell, amelyet teljes egészében Európában terveztek. Ebből a sorozatból készült a valaha létezett legerősebb Corolla: a kompresszoros T-Sport változat. A Toyota Motorsport GmbH által felkészített autó 1.8 literes 2ZZ-Ge benzinmotorját mechanikus kompresszorral szerelték fel, így a gyári 192 LE teljesítmény 225-re, a forgatónyomaték 180 Nm-ről 230-ra ugrott.
A futóművet két centiméterrel leültették, akárcsak a szolidabb Corolla T-Sport modellt. A kompresszoros fenevad 17 colos felnijein 215/45 méretű abroncsok feszültek, tetőlemeze légterelőben ért véget, a motor égéstermékei dupla kipufogón át távoztak. A Corolla méhsejt-hűtőrácsú verziója 235 km/h végsebességre volt képes, 100-ra 6,8 másodperc alatt gyorsult.
GT 86 (2012 óta) – a Hachi-Roku örököse
Az AE86 modell legendájából építkezik a 2012 óta gyártott Toyota GT86. A kompakt és merev vázszerkezet, párosulva a multilink felfüggesztéssel, ideális a versenyszerű felhasználásra. Könnyen kezelhető, kiszámítható és vezetőbarát autó.
A jelenleg gyártott változat motorterében 2.0 literes, közvetlen befecskendezésű szívómotor rejlik. A 200 lóerős (7000/percnél), 205 Nm maximális forgatónyomatékú motorhoz hatfokozatú kézi sebességváltóval csatlakozik, álló helyzetből 7,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. A mai napig több mint 170 ezer példányban talált gazdára.
