2005-ben mutatták be a tizenhat hengeres, négy turbóval lélegeztetett, nyolcliteres Bugatti Veyron EB 16.4-et, ami 1001 lóerőt eresztett az aszfaltra. Ehhez a teljesítményhez 23,5 literes fogyasztás párosult 100 kilométeren. Nem kevés, ezért joggal gondolhatnánk, hogy az utódja, az 1500 lóerős Bugatti Chiron bizony ennek majdnem a dupláját fogyasztja, de nem.
A technika annyit fejlődött a két modell között eltelt időben, hogy a Chiron 21,3 liter benzinnel is beéri száz kilométeren. Legalábbis az EPA (Environmental Protection Agency, az USA szövetségi környezetvédelmi hatósága) mérései szerint. Ez a vegyes fogyasztás, autópályán, egyenletes tempóban elég neki 16,8 liter prémium minőségű üzemanyag.
Nemrég próbálta ki Chris Harris (Top Gear), amiről természetesen videó is készült:
A leghúzósabb adat azonban mégis az, hogy a Chiron motorja percenként 60 ezer liter levegőt fogyaszt. A gázpedált a padlóig nyomva az autó 100 literes tankja 9 perc alatt fogy ki teljesen. Ez három perccel rövidebb idő, mint amennyi a Veyronnak kellett a tank kiszárításához.
Elméletben 420 km/órás sebességet is el lehet vele érni, de alapesetben a „csupán” 380-nal tud menni, itt leszabályoz az elektronika. Ha ez nem lenne elég, egy varázskulccsal kiiktatható a korlátozás, de ehhez spéci, nagy odafigyeléssel centrírozott kerekekre van szükség. Sebességmérője biztos, ami biztos alapon 500-ig van skálázva.