A jármű motorja kétütemű, vízhűtéses, 690 köbcentis volt, karosszériáját az előírt súlykorlátozás miatt gyapothulladékból és fenolból készített, saját fejlesztésű műanyagból, duroplastból gyártották, az utastér padlózata pedig fából készült.
A P70-nél kisebb modellbe léghűtéses motor került a korábbi vízhűtéses helyett, de megmaradt a két henger, a két ütem és a duroplast karosszéria. Az 500 köbcentis, 18 lóerős motorral készült szériák a körbezárt „S” (Sachsenring) emblémát 1958. május 1-jétől viselték.
Az 1959-től forgalomba került új széria már a Trabant 500 nevet kapta, amiből elhúzható tetővel felszerelt „camping” típus is készült. A motor 1960-tól – több lépcsőben – átalakult, javítottak az égéstéren, a karburátoron és az áttételen. Ekkor jelent meg az első kombi is, 1962-ben pedig a már ismert karosszériát mutatták be, a Trabant 600 végsebessége a mágikus 100 kilométer/óra volt.
A legtovább gyártott széria az 1964-es Trabant 601 lett. A nagyobb utas- és csomagteret kapott autó erőforrása 26 lóerős, 600 köbcentis kéthengeres motor volt, ez vált igazán népszerűvé a keleti blokk országaiban. 1966-ban jelent meg a Trabant 601 Deluxe típus, amelybe rádió, kényelmesebb ülések és eltérő színű belső kárpit került, valamint az automatakuplungos Trabant Hycomat.
1967-től a gyár kifejlesztette a nyitott változatot, a Kübelt a katonaságnak szánták felderítési és harcászati feladatok ellátására, a Tramp pedig a civil vásárlókat célozta meg. A gyártásnak voltak jellegzetesen szocialista mozzanatai: a karosszériát a gyártól húsz kilométerre készítették, ott szerelték be a Zwickauból áthozott padlólemezeket, majd a félkész autót visszaszállították a gyárba. Az NDK végnapjaiban a főtengelyt már a legkorszerűbb, lézeres gépekkel állították elő, de a gyártósor végén alakító kalapáccsal korrigálták.
A Trabantot a keletnémet népautóként reklámozták, de soha nem tudtak eleget gyártani belőle. A fejlesztéseket az alacsony ár tartása miatt a vezetés nem engedélyezte, így a gépkocsi műszakilag fokozatosan elavult. A szocialista hiánygazdálkodás közepette Trabanthoz jutni nehéz és hosszadalmas vállalkozás volt: az autóra 12-15 évet kellett várni, sokan már a tizennyolcadik születésnapjukon beadták az igénylést.
A Trabant gyártását a német újraegyesítés után, 1991-ben megszüntették, de az utolsó két évben az 1.1-es verziót már Volkswagen-licenc alapján készült négyütemű motorral gyártották. Az utolsó, 1991. április 30-án elkészült Trabant a zwickaui gyár múzeumában látható, motorjának sorszáma 3 096 099. (A hárommillió Trabant 98 százaléka a mindenki által ismert 601-es típus volt.)
Újjáélesztésére is több kísérlet történt. 1997-ben Taskentben elkészítették az első üzbég Trabantot, ugyanabban az évben mutatták be a Volkswagen-fejlesztésű, Sachsenring-jelvényes UNI 1 hibrid prototípusát is, de a dolog ennyiben maradt. 2009-ben a frankfurti autóvásáron volt látható egy új Trabant, amelynek 47 kW (64 lóerős) villanymotorjával 130 km/órás végsebességet lehetett volna elérni, ha megkezdődik sorozatgyártása.
A „papírjaguárnak”, „szász Porschénak”, „NDK-Volkswagennek” csúfolt jármű ma már kultikus tárgy. A világ különböző országaiban száznál több egyesület működik, amelyekben a „Trabi” barátai rendszeresen találkoznak, és színes élménybeszámolókkal szórakoztatják egymást. A német újraegyesítés után, 1991-ben mozifilm is készült az NDK jelképéről Go Trabi, go címmel.