Olvasónk küldte a képet, ami legalább annyira fárasztó, hogy rádobj még egy kávét a reggeli adagra.

Zámbó Jimmy állítólag képes volt négy teljes oktávot átívelni hangjával.
Honnan ered a Škoda Octavia neve?
A hazánkban is igen népszerű autó nevét az eredeti, 1959 és 1971 között gyártott modellről kapta, amely a nyolcadik modellje volt a gyártónak, ezért kapta az Octavia nevet (latin octava = nyolcadik). A cseh céget 1899-ben alapította Emil Škoda, amely később, 1911-ben egybeolvadt a Václav Laurin és Václav Klement által alapított, először kerékpár- és motor-, majd személygépkocsi-gyártó cégével, innentől kezdve beszélünk Škoda gépjárművekről.
Mi a zenei oktáv?
Az oktáv a zenében a diatonikus hangsor nyolcadik fokát jelenti, illetve azt a hangközt, amely az első fokot a nyolcadiktól elválasztja. Jelölheti még az egy oktáv hangközön belüli hangok összességét is. A zenei hang első felhangja az oktáv, tehát ha egy hang és annak oktávja együtt szól, azokat a fülünk egyáltalán nem, vagy csak alig tudja egymástól elkülöníteni, hangszínként érzékeli. Az oktáv a legfontosabb, legalapvetőbb hangköze a zenének, minden nyugati hangsor az oktávnak kisebb hangközökre való felosztásán alapul.