A mentőakció rengeteg részlete ismert, a hatóságoknak, mentőcsapatoknak improvizálni kellett, szó szerint az emberi civilizáció megmentéséért küzdöttek. Számtalan civil, katonai és speciális jármű részt vett az evakuálásban és kármentő munkálatokban, de a legnagyobb terhet a rádiokatív törmeléket szállító KRAZ teherautók cipelték.
Bár szorított az idő, a KRAZ gyártói igyekeztek minél nagyobb védelmet biztosítani az életveszélyes rakományt szállító sofőrnek, ezért különleges kabint terveztek a 256B1 típusnak. A megszokott, kétszemélyes orrkialakítás helyét egy teljesen zárt ólomkapszula vette át. A kapszula tulajdonképpen egy 3 mm-es lemezből készült acélhéj volt, amibe az ólombélés került, akár szendvicsbe a sonka. Az ólom vastagsága 30 mm volt a padlón, 25 mm az oldalakon és 12 mm a tetőn.
Az apró szélvédők 75 mm vastag üvegből készültek, de a speciális igény és ellátási gondok miatt az első nyolc teherautónál csak előre kerültek, az oldalajtókra már nem jutott belőle. Ez az életmentő doboz három tonnát nyomott, ráadásul bal oldali elhelyezése féloldalassá tette a konstrukciót ami a futómű, a szervokormány megerősítését, valamint egy tartó segédkeret beépítését is megkövetelte.
Ami mechanikusan működött, azt hidraulikus vagy pneumatikus megoldásra cserélték, a levegőt pedig egy FVUA-100N típusú, túlnyomást biztosító légszűrő készülék adta. Ez utóbbi plusz akummulátorokról üzemelt, ha valami balul ütött ki.
Az első teszteken jól vizsgázott a gép, a plusz tömeg ellenére stabilan irányítható volt terepen is, az oldalablakok hiánya nehezítette a haladást, a sofőr gyakorlatilag csak a nagy méretű tükrökre hagyatkozhatott.
Összesen 18 likvidátor KRAZ készült, mindet vasúton szállították a helyszínre, az első július 10-én hagyta el a gyárkaput, az utolsó július 27-én készült el, szűk egy hónap alatt sikerült legyártani a különleges flottát, ami nagy szerepet játszott az 1986-os csernobili katasztrófa következményeinek enyhítésében.