A fotókon látható harckocsi maradványait a novgorodi régióban találták Oroszországban. A tank állítólag 1942 júliusában esett el az úgynevezett Halál-völgyben. Ez egy erdei mocsaras terület, ahol a második világháború során több százezer katona vesztette életét.
A BT-7 szovjet könnyű harckocsi, a BT-sorozatú gyorsharckocsik harmadik modellje. Sorozatgyártását 1934–1935-ben kezdték meg. A korábbiakhoz képest ezen a harckocsin már sokat modernizáltak, megjelent rajta a csonkakúp alakú torony, a hajtásról a 450 lóerős M-17-es motor gondoskodott (amely egyébként egy BMW-másolat), újfajta rádióantennát kapott, modernizálták a célzóberendezést és átdolgozták a lánctalp, futómű, sebességváltó hármast.
1937-től a V-2-es dízelmotor egy korai változatával szerelték fel BT-7-eseket, és BT-7M jelzéssel 1940-ig mintegy 800 darab készült belőlük. A dízelmotort párhuzamosan fejlesztették a BT harckocsikkal a Komintern gyárban, a fejlesztésbe besegített a Repülőgépmotorok Központi Intézete is.
A BT-7 jellegzetes tulajdonsága volt, hogy viszonylag nagy sebességének köszönhetően (max. 72 km/óra) szinte ugratva tudott áthaladni kisebb gödrök felett. Ez a tulajdonság később szándékos ugrások kivitelezéséhez vezetett. A tereptől és a felépített ugrórámpától függően a BT-7 akár 20 méterre is el tudott ugratni. A szándékos ugrások technikáját a Legfelsőbb Parancsnokság is jóváhagyta, és szabványos eljárásként rögzítette, amit harci körülmények között is végre kell hajtani.
A BT-7-est a japánok ellen a mandzsúriai harcokban alkalmazták először az 1930-as évek végén, majd részt vettek Lengyelország megszállásában és a finnek elleni téli háborúban 1940-ben. A típus karrierje a német inváziót követően, 1941-ben Európában véget ért, ám az ázsiai front megnyitásakor újra bevetették.
A képeket végignézve meg lehet nézni, hogy egy alapvetően vastelepre való roncsból, múzeumba való gépet varázsoltak.
Fotók: arergard.com
