Tavaly járt nálunk az Audi R8, és természetesen leborultunk technikai kifinomultsága, és megdöbbentő ereje előtt. „540 lóerőből és newtonméterből is veszettül sok, de talán még soha nem volt ennyire remekül uralható és beosztható az erő. A szívómotor nagyszerű tulajdonsága, hogy nem kínálja oda az első pillanatban széles tálcán az összes nyomatékot, hogy nesze, aztán öld meg magad vele, ahogy tudod. Meg kell érte dolgozni, forgatni és hergelni. Hatezer fölött úgy él, hogy az már erkölcstelen.” – írtuk Csepreghy Dániel tesztjében, és gyakorlatilag a szerkesztőség egyetlen tagja sem gondolta azt, hogy erre rá kéne dobni még egy lapáttal.
Németországban viszont többen akadnak, akik így gondolják, a korlátozás nélküli autópálya-szakaszokon jól jöhet a plusz nyomaték 250 km/óra felett is, ezért akad két turbóval megtoldott, 1000 lóerősre tuningolt verzió is. Lehet, hogy így már versenypályára tényleg egy elszabadult hajóágyú, és a két turbóval érkező veszett nagy erő túl nagy kihívás a pilóták java részének, de amit autópályán művel, azt csak kikerekedett szemmel tudjuk nézni.
1000 lóerő, mellé 850 Nm nyomaték, 353 km/órás végsebesség, és kereken 3 másodperces százas sprint. Mindez gyakorlatilag elérhetetlen álomkategória volt húsz évvel ezelőtt, olyan autók voltak erre a végsebességre képesek, amelyekből bármelyik pillanatban előjöhetett a gyilkos, és fikarcnyi komfortot sem adtak a bent ülőknek.
Az Audi R8 ezzel szemben egy minden extrával teletömött GT, ami rezzenéstelenül, szinte egyhangú unalommal hozza a megdöbbentő értékeket.
