1957-ben kezdődött a Skyline karrierje, akkor még Prince márkanév alatt és ez még úgy nézett ki, mint egy amerikai négyajtós, csak épp jóval kisebb méretben. A kizárólag japán piacon kapható modell viszont sikeresnek bizonyult, mert több mint 33 ezer darab elkelt belőle hazai piacon. Az 1968-ban megjelent C10-esből már ennek közel tízszeresét adták el. A premier után 1 évvel pedig megjelent a GT-R (PGC-10), amit csak Hakosuka néven emlegetünk. A hako japánul a doboz, a suka pedig a Skyline (Sukairain) rövidített változata.
Persze, a legtöbbeknek a kupé változat az igazi, de a Skyline-ból még kombi is volt, meg ez a négyajtós itt, amiben szintén az S20-as motor van. Ez a 2 literes, sorhatos 160 lóerős és 180 Nm nyomatéka van. Eredetileg persze volna benne szőnyeg, középkonzol és ülések is, de ezt itt versenypályán használták. Oda meg felesleges az ilyesmi. 52 versenyen vett részt és ebből 49-et nyert meg. A kilométer-számláló 39 270-et mutat.
832 darab ilyen van az egész világon és ez itt minden tekintetben olyan, amilyet egy autóbolond kívánhat. A Watanabe felniken vágott slick gumik feszülnek, állítható futómű van alatta és csak arra vár, hogy a versenypályán zenéljenek a gyönyörű szívótorkok. Biztosan lesz olyan, aki nagyra értékeli ezt és rengeteg pénzt ajánl érte a BH aukcióján.