2002-ben dobták piacra a Ferrari csúcsmodelljét, melyet az alapítóról, Enzóról neveztek el. Az F50-es utóda egy halom olyan technológiát tartalmaz, amit a Forma-1-ben is használnak. Ilyen a karbon karosszéria vagy az elektrohidraulikus váltó, meg a karbon-kerámia fékek és persze, olyanok is belekerültek, ami nem engedélyezett a száguldó cirkuszban. Ilyen az aktív aerodinamika vagy a menetstabilizáló rendszer. Mindössze 399 példány készült belőle és ez itt a második mind közül.
Enzo Ferrari makacsul azt mondta, hogy az aerodinamika csak azoknak való, akik nem tudnak motort építeni – tartja a pletyka. A Ferrari Enzo viszont sokat köszönhet a szélcsatornának. A lökhárító kialakítása, az autó alján lévő terelők, a hátsó szárny és a diffúzor segít abban, hogy 200-as tempónál 3 363 N leszorítóerő keletkezzen, 299-nél pedig 7 602 N.
Tipo F140 B annak a V12-es motornak a kódjele, ami az Enzóba kerül. Ez a 65 fokos hengerszögű, 6 literes, szívó 12 hengeres 660 lóerőt énekel ki 7800-as fordulaton, mellé 5500-tól 657 Nm nyomatéka van. 8200-nál kezdődik a fordulatszámmérő piros mezője. 3,2 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 355 km/óra a végsebessége. A súlyelosztása 43,9:56,1.
Vezethetőségét minden szaklap a legjobbak közé sorolta. A Motor Trend szerint ez a valaha gyártott negyedik legjobb Ferrari. A formájával azonban sokan nem voltak elégedettek. Ken Okuyama (Pininfarina) művét a Bloomberg a világ tíz legrondább autója közé sorolta. Az Enzóból még a Ferrarinak sem volt tartaléka, ezért a Párizsi Autószalonon bemutatott példányt először Amerikába reptették, hogy szerepelhessen a Charlie angyalaiban Demi Moore-ral, majd egyenesen Franciaországba szállították a premierre.
6 458 km van a második Enzo órájában (ezért úgy 600 millió forintot ér) és először a Nürburgringen láthatta a közönség egy Ferrari Racing Days eseményen, ahol Michael Schumacher vezette az autót.
