Alejandro de Tomaso vállalatát 1959-ben alapította, és a modenai cég rögtön versenyautókat kezdett el építeni, 1970-re például már Forma-1-est is készítettek Frank Williamsnek. A ’70-es évekre viszont már javában gyártottak olyan autókat is, mint a Mangusta vagy a Pantera. Ezek a mai napig a legismertebb modellek, pedig De Tomaso olyan ritka luxusautókat is kínált, mint a négyajtós Deauville, vagy kupéváltozata, a Longchamp.
Annyira jól futott a szekér, hogy a De Tomaso 1976-ban átvette a Maseratit a Citroëntől. Az akkori Quattroporte és Kyalami alapjait is éppen a Longchamp-hoz használt platformból fejlesztették ki. Míg a Maseratik orrában a saját motorjuk volt, addig a De Tomaso megmaradt a Ford V8-asánál. Miután a 351 köbhüvelykes V8-asok amerikai forrása apadni kezdett, Alejandro de Tomaso új forrás után nézett. Ausztráliából érkeztek a blokkok, amiket aztán Svájcban hangoltak és onnét jutottak tovább Olaszországba.
270, 300 és 330 lóerősek voltak ezek az 5,8 literes, Cleveland V8-asok. A legkisebb teljesítményű 8,4, a legerősebb már 6,2 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebességük pedig 230 km/óra feletti. A legtöbb autóban a Ford C-6 Cruise-o-Matic nevű háromsebességes automata váltója van, néhányat pedig a ZF ötsebességes kézi váltójával szereltek. Futóműve elöl-hátul független.
1972 és 1989 között összesen 409 Longchamp készült (395 darab kupé és 14 spyder). A formatervért a Ghiánál dolgozó Tom Tjaarda felelt, aki aztán a Lancia Marica tanulmányautó formáját adta a De Tomasonak. Aztán az 1972-es Torinói Autókiállításon mutatták be a De Tomaso 2+2 üléses kupéját, amin az első lámpák a Ford Consul és Granada típusokról lehetnek ismerősek, a hátsók pedig a korszak Alfa Romeoiról.
Sokan úgy tartják, hogy a Párizsban lévő Longchamp lóversenypályáról kapta nevét, de Alejandro de Tomaso argentin gyökerei miatt inkább a Buenos Airestől 30 kilométerre lévő Longchamps városa tűnik logikusabb magyarázatnak.
