1960-ig leginkább az Aston Martin és a Maserati szolgálta ki azokat, akik a sportautós teljesítményt egy négyüléses túrakupéban szerették volna élvezni. Éppen ezért a francia riviéra előkelő hotelei előtt egyre kevesebb Ferrari fordult meg. Ezt pedig nem hagyhatta a büszke Enzo Ferrari, ezért úgy döntött, hogy megcsinálják a maguk 2+2 üléses GT-jét, ez lett a 250 GTE.
Már csak azért is nagyon jól jött a Ferrarinak az első nagy darabszámban értékesített túraautó, mert ebből lehetett igazán jó financiális alapot teremteni a versenyzéshez. Hogy tágasabb lehessen az utastér, ezért a hosszabb tengelytávú (2,6 méter) alvázra épül a 250 GTE és a motort kissé előrébb tolták rajta. Végül közel 1000 darab Ferrari 250 GTE készült 1963-ig.
240 lóerejét 7000-nél adja le a 3 literes, Colombo V12-es motor, hozzá pedig 4 sebességes kéziváltót kapcsoltak. A valamivel több mint 1,4 tonnás Ferrari 8 másodperc körüli 100-as sprintet tud és 230 km/óra a végsebessége. Független első futómű és fűzött Borrani kerekek vannak alatta.
1961. november 3-án hagyta el a gyárat a 2961-es alvázszámú 250 GTE, melyet Grigio Argento nevű ezüst árnyalatra fényeztek és bézs bőrrel kárpitozták az utasterét. Az első megállója Fontanellánál volt, egy torinói Ferrari kereskedőnél, majd Franciaországba exportálták, ahol 1969 augusztusában regisztrálták. Ennek csalhatatlan jele a sárga izzós fényszóró.
Pontosan olyan, amilyennek a veteránokat szeretem. Soha nem újították fel és ezért messze nem tökéletes. Korabeli javítgatások nyomai, néhány apró horpadás, karc és festékleverődés van rajta, meg néhány eleme nincs vonalban. Ettől pedig őszinte, patinás és gyönyörű. Lehet, hogy szebb egy tökéletesre restaurált darab, de ennek a kormánya mögött szívesebben hallgatnám a hörgő Weber karburátorokat.
