1964. július 10-én készült el a 338-adik Ferrari 250 GT Lusso, melyet Girgio Argento ezüstre fényeztek, a belterét pedig fekete bőrrel kárpitozták. Az utolsó 250-es Ferrarik egyikét egy zürichi kereskedő adta át első tulajdonosának, aki 5 609 km-nél 1964 szeptemberében látogatta meg a modenai gyárát, hogy leszervizeljék az autót. 1968 áprilisában tért vissza az ezüst 250 GT Lusso, de akkor már 27 758 km-t mutatott az óra.
1961 februárjában nyílt meg New Yorkban a francia Lutece étterem, ami egészen 2004-ig üzemelt. A hely még Ian Fleming regényében is felbukkant két évvel később, ahol James Bond, az angol titkosügynök a világ egyik legjobb éttermeként hivatkozott rá. Nem csoda, hogy Lutece tulajdonosa megengedhette magának, hogy megvásárolja a Ferrarit Mallorca-i otthonába. Számos gyűjtő, néhány veteránverseny és restaurálás után ma a 250 GT Lusso félmilliárd forintot érő veterán.
1962-ben mutatták be a 250 GTL-t vagy GT Lusso-t a Párizsi Autószalonon, hogy a 250 GT SWB és a 250 GT 2+2 közötti rést betöltse, mint sportos vezethetőségű, de hétköznap használható, kényelmes túrakupé. Karosszériáját tradicionálisan a torinói Pininfarina tervezte, a kivitelezést pedig a Carrozzeria Scaglietti végezte. 1962-től 18 hónapon át gyártották a Lusso-t, mindössze 351 darab készült.
Felszereltségtől függően 1 020 és 1 310 kg súlyúak a Ferrari 250 GT Lusso-k, elvégre ezekbe az autókba már bőséggel kerülhettek opciós tételek is. Az olyan puritán sportautókhoz képest, mint a 250 GTO ebben mindenhol bőrkárpit van, Nardi fakormány került bele és 5 centis úton állítható pedálok. Az 5885 GT alvázszámú autóban a két első ülés előtt még rádió is van.
Négy tárcsafék van a fűzött Borrani felnik mögött, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul Watt-rudas futómű. A motor a Colombo V12-es 3,0 literes változata, mely 7500-nál adja le 240 lóerős teljesítményét és 242 Nm nyomatéka van 5500-tól. Álló helyzetből 100-ra nagyjából 8 másodperc alatt gyorsul és 240 km/óra a végsebessége.