1951-ben a Mercedes elhatározta, hogy építenek egy ütőképes sportautót, amihez az elérhető legnagyobb motorjukat használják majd, az autó pedig a lehető legkönnyebb lesz. Ebből született meg a W194-es, mely 1952-ben már a korszak legfontosabb versenyein indult és elképesztően jól szerepelt, a Mille Miglián második helyezést ért el, a Le Mans-i 24 óráson pedig az első két helyen futottak be a 300 SL-ek. Sorra jöttek a sikerek, ezért az amerikai importőr, Max Hoffman a sportautó utcai változatáért lobbizott a vezetésnél, amit végül 1954-ben mutattak be New Yorkban.
1956 közepére azonban a 300 SL kupé eladásai csökkenni kezdtek, de a Mercedes nem hagyta veszni a nyerő technikát, ezért átöltöztették és a következő évben megjelent a 300 SL Roadster. Megmaradt a csővázas alap – csak kicsit módosítottak rajta – és a szárazkarteres, 3,0 literes, hathengeres M198 kódú motor is, mely 6100-as fordulaton 240 lóerőt ad le és 294 Nm nyomatéka van 4800-tól. A motort 50 fokkal döntötték meg, hogy laposabb és ezzel kisebb légellenállású lehessen az SL.
125 kg-mal nehezebb az 1420 kilós Roadster a kupé változatnál, de hétköznapokon jóval használhatóbb autót kaptak azok, akik a nyitható vászontetős SL-t választották. A hagyományos ajtók megkönnyítik a beszállást, a pótkerék pedig a csomagtér padlója alá költözött és a kisebb tankkal kombinálva már volt hely a speciálisan ebbe a térbe formázott bőröndszettnek is.
Kopottas szamóca metál színű fényezésével is csodálatosan néz ki ez a 300 SL Roadster, amit egy francia pajtában találtak meg. Az autó hatvan év karcolásait, horpadásait és a hosszú évek állásának nyomát és persze, vastag porát hordja magán és ettől talán egy kicsit szebb is, mint a hibátlanra restaurált példányok. A fényezés lepattogzott, a vörös bőrkárpit pedig néhol feketére koszolódott, de ez az autó még így is bőven több száz milliós érték.
