1929-ben a nyugati világ útjain már egyre több automobil járt: ekkor már két éve nem gyártották a Ford T-modellt, és egyre többen álltak át a tömeggyártásra. A járműveknek persze hely is kellett, és már az 1920-as években felütötte fejét a nagyvárosokban a helyhiány, egyre nehezebb volt parkolóhelyet találni.
Erre szeretett volna megoldást kínálni a német mérnök és feltaláló, Engelbert Zaschka. A korábban helikopteren és motorkerékpáron, később pedig emberi hajtású repülőn dolgozó férfi 1929-ben előrukkolt háromkerekű autójával Berlinben, mely azzal tűnt ki a konkurensek közül, hogy szét lehetett szedni.
A jármű három fő részből állt, és 20 percet vett igénybe összeszerelése. A kétszemélyes, csővázas, vászonborítású autó csúcssebessége 40-50 km/óra körül alakult, és szétszedett állapotában viszonylag kis helyen is elfért, garázs helyett egy tároló is elég volt az alkatrészeknek.
Az ötlet nem volt rossz, azonban soha sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az autó. Vélhetően azért, mert a kortársai jóval nagyobb komfortot kínáltak és sokkal gyorsabban is tudtak menni. Ezt nem tudta ellensúlyozni a háromkerekű ára sem, hiába került volna a vetélytársaknál akár 40-70 százalékkal kevesebb pénzbe.
