A Verrazano függőhíd New Yorkban Staten Islandet és a Long Islanden fekvő Brooklynt köti össze. Építésének idején a hatvanas években ez volt a világ leghosszabb függőhídja, középső fesztávja 1298 méter.
Méreteiből adódóan természetes, hogy extrém időjárás esetén mozog a szerkezet, ám a legutóbbi vihar által okozott jelenség több mint félelmetes. A hétfői erős viharokban 100 km/óra feletti széllökések is előfordultak, a hidat pedig lezárták a forgalom elől.
A következő videók mutatják, hogy miért volt erre szükség. A szerkezet gyakorlatilag hullámzásba kezdett, elemei pedig félelmetes nyikorgással adták meg magukat a szélnek.
Hasonlót idén májusban Kínában vettek videóra. A különbség annyi, hogy ott a hullámzó hídon a forgalom is haladt, a jelenség szintén az erős szél miatt következett be.
Szerencsére egyik híd sem omlott össze, mindkét esetben arra a megállapításra jutottak a szakértők, hogy a szerkezetek kiállták a próbát, és a kilengés tűréshatáron belül maradt. A széllel való küzdelem legnagyobb vesztese a Tacoma Narrows híd volt, amely 1940-ben szakadt le.
A hidat rosszul tervezték meg: hosszú volt, azonban nagyon keskeny, ebbe a profilba pedig egy tartósan erős, egyenletes szél könnyen bele tudott kapni. Már az építés során megfigyelték a szerkezet kilengéseit, a munkások el is nevezték „Galoppozó Gertie”-nek a hidat.
Tervek készültek a jelenség megszüntetésére, de a megvalósítás elmaradt, a híd még a javítások előtt összeomlott. Felvétel csak azért létezhet róla, mert az összeomláshoz azért kellett idő, és a kitartó, erős szél, a lengések egy szerencsétlen délelőtt alatt erősödtek végzetessé. Ennyi idő pont elég a közeli fényképészbolt tulajdonosának, Barney Elliottnak egy kamera felállítására, amivel rögzítette a szerencsétlenséget.
A híd összeomlása több tudományágra hatással volt: az építészmérnököknek ezt követően a problémára is figyelniük kellett az építmények aerodinamikai tervezése során; számos fizikakönyv pedig ezzel az eseménnyel illusztrálja a rezonancia hatását, a rezonanciakatasztrófát.
