Egyszerre vérbeli hot-rod, postás autó, netalántán még terepjáró is – elképzelni is nehéz, hogyan fér meg ennyi karakter egymás mellett egyetlen valamiben, ami jelen esetben egy 1971-es Jeep DJ átalakított mása. Így hát az összkép is komplikált: ha akarom, nagyon is menő, ha akarom, retinaégető.
Az orra még hasonlít is egy klasszikus Jeepére, viszont ahogy hátrébb megyünk, egyre merészebb jellemvonások jelennek meg kezdve a csilivili motortól a ponyvás napfénytetőn át a szintén túlzásba vitt beltérig. Az igazi optikai sokk pedig akkor ér, amint megpillantjuk, hogy mindezt majdnemhogy a betonig leültették. A csillogó Budnik kerekek a megjelenésre csak rátesznek egy lapáttal, a mögötte piros féknyergekkel megvillanó Wilwood fékrendszerről nem is beszélve.
Visszatérve a beltérre: rikító vörös. A műszerfal pedig olyan benyomást kelt az emberben, hogy mindjárt elkezdi keresni az érmenyílást, kérdezvén, hol dobhatja be a 100 forintost, hogy a gyerek mehessen vele 2-3 percig a bevásárlóközpont kellős közepén. Annyi a különbség, hogy a masszív mélynyomókkal szerelt Kicker audiórendszerből valószínűleg nem a szokásos csilingelés szólal meg indításkor, hanem valami sokkal keményebb, zúzósabb.
A műszerfal sokakat a bevásárlóközpontokban található, „zsetonos” kisautókra emlékeztethet.
A Jeep postás múltjára egyedül már csak az oldalsó tolóajtó emlékeztet. Agyonkrómoztatták ugyan, de a motor is eredeti a Barrett-Jackson hirdetése szerint: még ha nehéz is elhinni, a motorháztető alatt a Chevrolet 6,3 literes, nyolchengeres erőforrása rejtőzik, amit háromfokozatú, Turbo 400-as automata sebességváltóval párosítottak. A sokarcú Jeepet a következő hónapban árverezik el.
