Mindmáig az egyik legfelismerhetőbb, legkarakteresebb formatervet viseli a Testarossa a Ferrarik között. A 80-as évek ikonja és a közel 40 éve vágyott sportautó azonban nem nyerte el mindenki tetszését, főleg az olyan maximalistákét, mint Willy König. A német mérnök és autóversenyző persze alapvetően is szőrös szívűen állt a sportautókhoz, minden egyes autó kevés volt a számára, szerinte versenytechnikának kéne bennük dolgoznia, és nagyjából erre építette fel nem kevéssé sikeres vállalkozását.
Makacssága és maximalizmusa már fiatal korában körvonalazódott. 17 évesen hétvégente kölcsön kérte édesanyja Ford Taurusát, hogy a barátokkal kirándulhasson. Na, persze ez leginkább hegyi felfutó versenyeket jelentett vidéken és épp egy újságcikk buktatta le, ami a sikeres eredményeiről szólt. Hogy otthon mennyire haragudtak rá, az már mindegy volt, miután több csapat is felfigyelt rá, a karrierje beindult. Ferrari 275 GTB-vel, Ford GT40-nel, Lola T70-nel és BMW M1 Procarral is versenyzett. Ezek után már nem kérdés, hová kerül az ember értékrendje.
Felfigyelt rá Enzo Ferrari is, aki személyes találkozóra is meginvitálta Maranellóban, de Willy König messze nem azok közé tartozott, akik keresték Enzo kegyeit. Később, mikor Könignek leszállították saját 365 BB-jét – az elsőt Németországban – el is mesélte Enzónak, hogy miért nem jó az autója. Nem volt elég durva, gyenge és halk volt a számára ezért nekiállt megcsinálni belőle a számára jó autót. Turbósította a tizenkéthengeres 180 fokos hengerszögű V12-est, 450 lóerős teljesítményt hozott ki belőle, átalakította a futóművet versenyalkatrészekkel és normális gumikat szerelt rá.
Meg is alapozta vele a vállalkozását, 1974-es alapítását követően a Köenig Specials nagyjából 100 darab 365 BB-t alakított át a tulajdonosok számára, a ferrarisok pedig imádták. Az ügyfélkör számára érdekessé váltak az újabb modellek is, ezért a Testarossa 1984-es bemutatkozása után nekilátott átfaragni az új olasz sportautót. Persze ez sem volt elég erős, vagy kemény és az aerodinamikát sem tartotta jónak, alaposan átalakította az autót.
Többféle csomagot képzelt el hozzá, mindennek a vevő igényei és pénztárcája szabott csak határt. Új légszűrővel 20 lóerőt tudott hozzáadni a tizenkéthengeres motor erejéhez, a Motronic vezérlés átprogramozásával még 30-at, új kipufogórendszerrel pedig még 25-öt. Ez persze csak a kezdet, a gyári motort 700 lóerőre is fel tudták húzni két darab KKK turbófeltöltővel, egyedi Bosch Motronic vezérléssel, saját fejlesztésű légtömegmérőkkel és hengerfejekkel. Kicserélték a dugattyúkat és a kipufogórendszert, ezzel 3,9 másodperces 100-ra gyorsulást és 320 km/h-s végsebességet értek el. És nem ez volt a csúcs.
Szerencsére a vásárlók között akadtak igencsak tehetősek, a számukra fejlesztették ki az Evolution motort. Más vezérlés, nagyobb turbók és hűtők, nagyobb teljesítményű olajpumpa és olajhűtő került bele. Átépítették a váltót és erősebb kuplungot használtak, mert az 1000 lóerős teljesítményt továbbra is kézi váltón keresztül szabadította a hátsó kerekekre a Testarossa. 3,4 másodpercre javult a 0-100-as sprintidő, és 344 km/h-ra a csúcssebesség
Egyedi belső kárpitozást kaptak az autók a tulajdonos igényeire szabva, és szintén igény kérdése volt a futómű is. Egészen 8 centiméterrel lehetett szélesebb a hátsó nyomtáv és akár 3 centivel is alacsonyabbra állíthatták a futóművet új, leginkább versenysportban használt alkatrészekkel. A karosszériát is alaposan átalakították, bár első körben megtartották a bukólámpákat is, később a jobb aerodinamika érdekében plexi lappal burkolt beépített lámpákat kapott. A kupé mellett roadstert is építettek, ennek motorja fölé egy polikarbonát kupola került, hogy a turbósított motort mindenki jól láthassa. Willy König olyan vevőkört tudhatott magáénak, amiben Mike Tyson és Sylvester Stallone is szerepelt, és akik közül nem egy képes volt kifizetni egymillió német márkát az átépített Testarossáért.
