Ennek a Caprinak a története tökéletesen megmutatja, hogy egy akkora vállalatnál, mint a Ford, mennyire tisztelik, vagy éppen mennyire félnek a nagyvezértől. Amikor Henry Ford II, annak a Henry Fordnak az első unokája és Edsel Ford fia vezette a vállalatot 1945-1980 között, többször látogatta meg az európai fejlesztőközpontokat, köztük az angliait is. Ezeken az útjain nem sofőr szállította, amikor tehette, maga vezetett, és mindig kapott autót saját gyárának európai képviseletétől.
Bár 1980 után már nem töltött be ennyire magas pozíciót, utána is többször utazott Angliába, így 1981-ben is kapott egy autót saját használatra. Ennek az autónak azonban különleges bánásmódban volt része, miután a márka alapítójának közvetlen leszármazottjának szánták, és nem bízták a véletlenre a minőséget.
Henry Ford II ezt a Caprit használta Angliában az 1980-as évek elején. A Capri amúgy is az egyik, ha nem a leginkább amerikai stílusú európai Fordnak számított. A Mustang mintájára készült fastback modell méreteit európaira igazították és motorkínálata is ennek megfelelő volt. Mindhárom generációban szerepelt 1,3, 1,6 és 2,0 literes négyhengeres, de volt 3,0 literes V6-os is, ami lényegében végigkísérte mind a három modellt. Egészen a 70-es évek végén szigorodó normákig, amikor a 3,0 literest 2,8-as váltotta 157 lóerővel és persze klasszikusan hátsókerék-hajtással.
Az egykori elnök autóját is a csúcsmotorral szerelték össze Kölnben, de a futószalagról már soron kívül gördült le és szállították azonnal Angliába, Dagenhambe a Ford Special Vehicle Engineering részlegéhez, akik lényegében személyre szabták a Caprit. Már a gyártósoron elindult a különleges bánásmód, a Strato Silver alsó és grafitszürke felső fényezés extra rétegeket kapott a fényezőkamrában.
Az SVE részlegnél kiszerelték a gyári üléseket és a kézi váltót, a helyére automata váltó került, az üléseket pedig átalakították. Henry Ford II tekintélyes méretű ember volt, akinek nagy valószínűséggel kényelmetlen lett volna a Capri gyári ülése. Kiszélesítették és hozzá igazították az ajtókárpitokat is, az üléseket pedig jó minőségű bőrrel vonták be. Amikor az autó elkészült, a Ford család helyi rezidenciájára szállították és 1983-ig volt a Fordok tulajdonában.
Először Ron Mellor fejlesztésekért felelős igazgató vásárolta meg, tőle pedig a dizájnrészleg egyik dolgozója vette meg. Neki az volt a feltétele, amikor eladta, hogy csak a nemzetközi Capri Club egyik tagja vásárolhatja meg. Az autó ezután több tulajdonosváltáson is keresztülment, és a legtöbben használták is. 2008 és 2010 között felújították, visszaállították az eredeti állapotát. 2017-ben árverésre került, azóta pedig újra restauráláson esett át, egy jóval alaposabb beavatkozáson, így ma tényleg olyan, mint újkorában. Több mint 68 000 kilométer van az órájában, ami nem feltétlenül sok, de rengeteg kéz alatt megfordult, így a remek történet ellenére is jelenleg csak 22 000 fonton áll a licit. Ez Capriért nem kevés, de ennyire alaposan dokumentált előéletű autóért viszont nem is sok.
