A Peugeot P4 gyártása 1981-ben, története azonban jóval korábban, az ötvenes évek elején vette kezdetét. A második világháború után alig néhány évnek kellett csupán eltelnie ahhoz, hogy a felszabadított Franciaország hadereje a kényszermegoldásként rendszeresített Jeepek kiváltásán kezdjen gondolkodni.
Az igény kétségkívül politikai szinten fogalmazódott meg, de megvalósulását piaci okok hátráltatták. Valamivel több mint tízezer könnyű gépkocsit kellett volna leváltani, ami a gyorsan talpra álló francia autóipar számára értelmezhetetlen mennyiség volt. Az apró manufaktúrák, karosszériaüzemek, kisebb gyártók és egyéb specialisták nem győzték volna a termelést, a nagyvállalatok számára azonban túlságosan kicsi volt a darabszám ahhoz, hogy gazdaságosan sorozatgyártásba lehessen venni.
A túléléséért küzdő egykori luxusmárka, a Delahaye életképesnek ígérkező – noha műszakilag komplex és meglehetősen költséges – javaslattal állt elő, és néhány év leforgása alatt le is gyártották a kívánt mennyiséget. A cég azonban belerokkant a gyártásba, nem utolsósorban azért, mert a tervezett civil verzió hatalmas bukásnak bizonyult. A márka 1954-ben végleg lehúzta a rolót, katonai üzletágát a Jeep-klónokat gyártó Hotchkiss vállalat vásárolta meg – a francia hadsereg pedig kezdhette elölről a keresést.
A hatvanas években európai összefogás keretében próbáltak megoldást keresni az egyre sürgetőbb problémára. A francia, nyugatnémet és olasz hadsereg együtt olyan vásárlóerőt képviseltek, ami már piacilag is versenyképessé tette volna egy közös modell kifejlesztését. Az Europa Jeep projekt azonban zsákutcából zsákutcába futott, míg végül a németek megunták az aktatologatást, és kiszálltak a projektből.
Franciaország ekkortájt majdnem rátalált a megoldásra: a Hotchkiss M201 modell orrába a Peugeot tíz évvel korábban vadonatúj konstrukcióként bemutatott, ekkora már rendkívül kiforrott és közkedvelt dízelmotorját szerelték. Az 1,8 literes erőforrás újra értékessé tette a hadsereg számára a modellt, a döntéshozók pedig felismerték a műszaki kooperációban rejlő potenciált.
A hetvenes évek közepén felkérték a három nagy francia autógyártót, hogy keressenek partnert a NATO-táboron belül, és közösen fejlesszenek ki egy négy fő és menetfelszerelésük, valamint rádiójuk szállítására alkalmas gépkocsit, amely elég kisméretű és könnyű a légi szállításhoz, illetve az ejtőernyős bevetésekhez.
A Renault a Fiattal, a Citroën a Volkswagennel lépett együttműködésre, a Peugeot választása viszont a vadonatúj konstrukcióval előálló Mercedes-Benzre esett. A G-osztály karosszériáját, futóművét és összkerékhajtását felhasználó Peugeot P4-hez a legkiválóbb komponenseket válogatták ki a francia márka hajtáslánc-raktárából: a motorok a Peugeot 504-esből, az erőátvitel pedig a 604-esből származott.
Emellett a Peugeot szállította a jármű elektromos hálózatát, továbbá a Peugeot központi üzemében, Sochaux-ban végezték a nyers karosszériaelemek hegesztését, a vázszerkezet kataforetikus fényezését, majd a kész jármű összeszerelését. Mivel ezekkel a módosításokkal a Peugeot P4 a G-Wagen ütőképes versenytársává vált, a Mercedes kikötötte, hogy az autót nem exportálhatják európai piacokra, illetve nem forgalmazhatják civil kivitelben.
A szigorú teszteket – a jármű két prototípusát például stílusosan a Peugeot korai ralisikereinek helyszínén, Észak-Afrikában benevezték egy terepralira – követően a P4 magabiztosan nyerte el a katonai megrendelést, és 1981-től megkezdődött a gyártása.
A francia hadsereg 15 ezer autót rendelt a Peugeot-tól, amelyet később az állomány leépítése miatt 13 500 darabra csökkentettek.
7500 darab legyártása után a Peugeot a Párizstól délre fekvő Marolles-en-Hurepoix-ba, a cégcsoporthoz tartozó Panhard üzemeibe költöztette a P4 gyártását.
Az elkövetkezendő 30 évben itt készültek a P4-esek, alapkivitelükben és speciálisan felszerelt változataikban egyaránt. 1992-ben az összes addig gyártott benzinmotoros P4-est átalakították dízel üzemre, az 1. ejtőernyős ezred kívánságára készült belőle könnyített, erősen felfegyverzett változat, kis szériában pedig páncélozott kivitelben is gyártották.
Az utóbbi átalakítást elvégző Constructions Blindées of Hardricourt (CBH) a páncélzat nagyobb tömeget ellensúlyozandó 150 lóerőre növelte a 2,5 literes dízelmotor teljesítményét, ami jelentősen magasabb végsebesség elérését tette lehetővé.
A számtalan karosszéria-változatban, változatos fegyverzettel gyártott Peugeot P4 egészen 2016-ig szolgálatban maradt Franciaországban, majd utolsó néhány száz példányán rövid időn belül túladott a hadsereg. Ezek a késői darabok aztán rendre felbukkantak különböző használtautó-kereskedő oldalakon, de csalódnia kell annak, akik fillérekért szeretne hozzájutni az európai autóipar ezen különleges, ritka gyártmányához.
Ritkaságuk és megbízhatóságuk, valamint viszonylag szerény futásteljesítményük miatt meglehetősen magas áron kínálják őket eladásra – egy gyors keresés 16 ezer eurós (5,6 millió Ft) átlagárat ad a P4 harminc év körüli példányaira, az állomány csökkenésével pedig várhatóan egyre magasabbra kúszik majd az autók értéke.
