Az 1969-ben bemutatott technikával a Porsche uralta a versenypályákat, egy évtizedig a 917-es számított a leggyorsabbnak a hosszútávú futamokon. A benzinpusztítás csúcsát képviselte, amíg az Apollo 11-es a Saturn rakéta orrán ülve a Hold felé száguldott, addig a Porsche szárazföldön mutatta meg, mit tud a sebességmámorra rákapó emberiség.
A 180 fokos V12-es elrendezésű motor korának egyik legőrültebb darabja volt, kifejezetten a Le Mans-i 24 órás versenyre tervezték. Ezt a célt 1970-ben és 1971-ben is sikerült elérni. A motor evolúciója ezzel nem állt le, a teljesítménye a kezdeti 520 lóerőről megháromszorozódott az évek során, a dupla turbós kivitel a hetvenes évek derekán 1580 lóerőt termelt edzéseken, a hosszabb versenyeken pedig 1100 lóerő állt a pilóta rendelkezésére.
Most pedig láthatjuk a procedúrát, amivel életre kelthető ez a csodálatos motor. Kényes technika, kéri a törődést, de így az egész folyamat inkább hasonlít a benzin isteneihez intézett vallási szertartásra, semmint átlagos műhelymunkára.
Hideg napokon fel kell melegíteni az olajat, amihez egy átlagos, konnektorba dugható hosszabbítóval nyer áramot a Porsche 917 K. Ha az olaj már kellő hőmérsékletű, akkor a két főkapcsolóval lehet aktiválni az elektromos rendszereket, és a gyári akkumulátorra is kerül egy segítő plusz áramforrás.
Ilyen állapotban, meleg olajnál párszor átforgatják a motort önindítóval, majd jön a féktisztító folyadék, amivel a karburátoros motor életre kelését könnyítik meg. Minden szívócsőbe jut belőle, és azért nem benzint használnak, mert az kevésbé párolog, és lefulladáshoz, a gyertyák elkoszolódásához, nehezebb indításhoz vezethet.
Ha minden helyesen történik, és a matuzsálem versenymotor jó állapotban van, akkor felhorkan a száraz, mechanikus üvöltés, ami összetéveszthetetlen zenemű az értő fülek számára.
