Ezúttal a kora nyolcvanas évek két legendás japán sportautójából indult ki. Az 1983-ban debütált Toyota Sprinter Trueno AE86 hazai piacán vált legendává. A könnyű és kompakt modell igényes futóművével, részlegesen önzáró differenciálműves hátsókerék-hajtásával és fordulatszám-kedvelő motorjával egy letűnő kor utolsó fellángolása volt a normalizálódó világban.
Az AE86 kiváló tuningalapnak bizonyult, a motorsport-történelemben az apró Toyota elválaszthatatlanul összefonódott a driftsport kialakulásával és meghonosításával. A Hatchi-Roku bemutatkozásakor már legenda – mi több, frissen nyugdíjba vonuló legenda – volt az első generációs Mazda RX-7 modellfrissítést követő szériája. Az észak-amerikai piacon FB-ként ismert modell (másutt nem kapott külön nevet a ráncfelvarrott széria) tervezői az addig letisztult stílusú karosszériát műanyag koptatóelemekkel övezték.
Saleem azonban nem az alapmodellt vette kiindulási alapnak, hanem az RX-7 versenyautó-változatát, amely az észak-amerikai IMSA GTU bajnokságban volt meghatározó a nyolcvanas években (ezzel egy időben a negyedik generációs Toyota Celica az eggyel magasabb IMSA GTO géposztályban bizonyult utolérhetetlennek).
Az IMSA-versenyautó kerékív-szélesítései és hatalmas hátsó szárnya érdekfeszítő kontrasztot alkotnak a Mazdáénál valamivel szögletesebb Toyota karosszériájával. Az összhatás két párhuzamos valóság határtartományán egyensúlyozva egyiket sem hagyja a másik rovására eluralkodni: az alapokat adó AE86 és a körítést biztosító RX-7 egymást erősítve hozza létre a sosem volt harmadikat, a nyolcvanas évek japán motorsportvilágának Best Of-válogatását.
A tortán már csak hab – de micsoda hab! – a lilás-rózsaszínes fényezés, amellyel a keréktárcsa-burkolatok arany küllőmintázata alkot tökéletesen korhű kontrasztot.
