Ha sokáig nézzük a külsejéről készült fotókat, akkor sem jövünk rá, hogyan kell beszállni ebbe az autóba. Mert ez egy működőképes autó, csak ez éppen egyáltalán nem látszik rajta és valahol ez volt a koncepció lényege is. A United Nude cipőgyártó megálmodott tanulmányautója a Lo-Res, vagyis alacsony felbontású tanulmányautó nevet kapta, érthető, miért.
Összesen négy darab Lo-Res tanulmányautó készült el. A United Nude promóciós célokra használta őket, de később videoklipekben is szerepeltek. Az autók csak kellékek voltak, mégis nagy figyelmet kaptak, 2016-ban a Wallpaper Magazin dizájndíját nyerte el, 2018-ban Bázelben állították ki, 2019 óta pedig a Petersen autómúzeumban is van egy.
Az adja az igazi különlegességét, hogy valóban egy alacsony felbontású autót látunk. Nem látszanak a kerekei, nincsenek tükrei, nincsenek ajtajai, vagy jól elhatárolt ablakai. A tervező állítólag a Lamborghini Countach dizájnját egyszerűsítette le a lehető legjobban. 12 darabból áll a karosszéria borítása, a lemezek pedig átlátszó polikarbonátból készültek. Egy acél csővázra kerültek a táblák, amit pedig egy egyedileg épített alvázra építettek.
Az egész karosszériát motorok emelik fel távirányítással, így már láthatóvá válik a minimalista beltér és be is szállhatunk. Két ülés került bele egymás mögé, a sofőr előtt pedig egy hatszögletű kormány található, valamint két digitális műszer. Mert bár nem tűnik úgy, ez a dolog működik és önerőből képes mozogni.
Egyedi futóművet terveztek hozzá, a rugós gólyalábak ki is látszanak a kerékdobok mellett. A hátsó kerekeket villanymotor hajtja, de csak 5 kilowatt teljesítménnyel, és bár nem árulták el a képességeit, ekkora erővel nem mozoghat túl gyorsan. Iparművészeti szempontból érdekes, műszakilag leginkább egy mozogni képes szobor, most mégis olyan klasszikusok között hirdetik, amikért mindannyian egy vagyont adnánk. Még pár óra van hátra a licitből, és egy vevő több mint 17 millió forintot fizetne érte.