Az autóversenyzők jellemzően rendkívül higgadtan vezetnek közúton, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne tudnák, hogyan lehet megvadítani egy rendszámos kocsit. Élő bizonyíték erre az ötvenéves versenyzői múlttal rendelkező, számos géposztályt megjárt Scott Pruett által átdolgozott Lexus IS 350 F Sport. Az alapkivitelében is adaptív felfüggesztéssel és opciós részlegesen önzáró differenciálművel szerelt autóból a DSport Magazine tuningműhely építette meg a mester álmainak autóját.

Autóversenyző épített tuningautót 1

Indokolatlan talán a múlt idő, hiszen a projekt még csak félúton jár. A konfiguráció végső formájában zabolátlan fenevad lesz, kétszeresére növelt motorteljesítménnyel és precíziós versenyfutóművel. Ez azonban csak 2022-re készül majd el, egyelőre maradt tehát a 311 lóerős, 3,5 literes V6-os szívómotor.

Autóversenyző épített tuningautót 17

Az építés első fázisában sem mondható azonban unalmasnak a Scott Pruett által megálmodott konstrukció. A harcias megjelenésről a japán Artisan Spirits tuningműhely által frissen bemutatott optikai csomag (elöl 30, hátul 50 mm-es kerékdob-szélesítés, karbonküszöbök és első splitter, valamint titán távtartókra emelt, szénszálas hátsó légterelő), no meg a Pruett versenysisakjának festését idéző, harsány fóliázás gondoskodik.

Autóversenyző épített tuningautót 18

Az alkotók olyan komolyan gondolták a közúti versenyautó kettős személyiségét, hogy külön keréktárcsa/abroncs kombókat is terveztek hozzá: a látványról 20 colos matt vörösréz keréktárcsák gondoskodnak; ha viszont a köridő a fontos, jobb választás az Advan Racing 19 colos mélyfekete felnije. Mindkettőre Michelin Pilot Sport 4 abroncsokat szereltek, biztos, ami biztos.

Autóversenyző épített tuningautót 19

A többi részlet majd a teljesítménynövelő kúra után nyer jelentőséget: ilyenek az utastérbe beépített bukókeret, amely egyben az ötpontos Sparco versenyövek rögzítésére is szolgál, a karbon-kevlár versenyülések, az állítható magasságú rugóstagok, valamint a Lexus RCF Track Edition majdnem-versenyautóból átemelt karbon-kerámia fékek.

A 2021-es SEMA tuningkiállításon bemutatott egyéb átépítésekről ide kattintva olvashatsz.