Kevesebb mint felére csökkent az idős Peugeot 106 fogyasztása, miután Jesse Kraal újságíró és Ritsert Mans alkotóművész fémvágó ollót és forrasztópákát ragadott, és két év alatt aerodinamikai mintajárművet épített belőle.
Tegyük hozzá, az 1991-ben piacra dobott Peugeot 106 eleve áramvonalas jószág volt, a 0,32-es Cw-érték akkoriban szenzációszámba ment. Részben ezért is döntött a típus egy tisztességben megőszült példánya mellett a holland alkotópáros, hogy megépítendő ökoautójuk alapját adja, részben pedig azért, mert a mindössze 130 ezer kilométert futott kisautó személyében rendkívül olcsón jutottak megbízható műszaki alaphoz.Az átalakítást a tömeg és a homlokfelület csökkentésével kezdték: a futóművet leültették, a nem létfontosságú szerelvényeket pedig eltávolították az autóról. Ezt követően jöhettek az acélból és alumíniumból megformált borítóelemek, amelyekkel a régi aerodinamikai alaptételt szem előtt tartva a vízcsepp formájához igyekeztek közelíteni a Peugeot 106 Ecomod alakját.
A Peugeot és az aerodinamika
Az 1914-ben bemutatott Peugeot L45 nem csak forradalmian (illetve a kor konzervatív mérnökei szerint botrányosan) újszerű motorkonstrukciója, hanem az Ernest Henry által tervezett különleges, aerodinamikailag optimalizált burkolata miatt is mérföldkőnek számít nem csak a Peugeot, de az egész autóipar történetében. Az autógyártó korai vívmányát később számos további kísérlet követte, amelyek részben a végsebesség maximalizálására, részben az esztétikai érték emelésére szolgáltak – a kettő pedig soha nem zárta ki egymás. A második világháborút megelőző utolsó években megépített Peugeot 402 Andreau a karosszériáról leváló örvények semlegesítésével, a harminc évvel később bemutatott Peugeot 404 Diesel sebességrekorder autó a homlokfelület csökkentésével optimalizálta az aerodinamikát. Az extrém kísérletek során szerzett tapasztalatokat aztán az elkövetkező évtizedek során jócskán megszelídített formában alkalmazták a Peugeot modellpalettájának egymást követő típusain. Időről időre új koncepciókat is kipróbáltak, mint az 1981-es Peugeot VERA tanulmányautó, amely viszonylag konvencionális megjelenése dacára 0,22-es közegellenállási együtthatót (Cw) ért el.
A kézzel készített idomok helyett több idő és még több pénz ráfordításával nyilvánvalóan készíthettek volna még könnyebb, még áramvonalasabb burkolatokat, ám a projekt nem az abszolút tökéletességet, hanem a gazdaságosan megvalósítható, kézműves módszerekkel elérhető legjobb eredményt tűzte ki céljául.
A 2019 derekán elindított projekt gyorsan haladt, a tervezéssel és az építéssel már 2020 tavaszára készen volt a páros, ám az Európát is sújtó koronavírus-járvány miatt nem tudták idejében levizsgáztatni az autót, így a tesztek is elmaradtak. Ismerősök segítségével végül 2020 őszére sikerült ismét forgalomba helyezni az autót, méghozzá jelentős módosítások nélkül.
A hatóságok véleménye szerint ugyanis az átalakítások a határokon belül maradtak, egyetlen kivétellel: az alumíniumból készített farokkúp éles peremeit egy tekercsnyi gumitömítéssel és némi pillanatragasztóval kellett gyalogosbaráttá varázsolniuk, ám ezt követően minden akadály elhárult a hipertakarékosnak remélt kisautó közúti tesztelése és további fejlesztése elől…
Alig kétszáz kilométerrel később kis híján a teljes kétségbeesés lett úrrá a fiatalokon: az autó majdhogynem többet fogyasztott, mint az aerodinamikai kiegészítők felszerelése előtt.
Mivel nem ez volt az első takarékossági projektjük (Ritsert Mans néhány évvel korábban favázas ökomotorkerékpárt épített, amelyet algából készített bioüzemanyag hajtott), tudták, hogy hol keressék a megoldást.
Az áramvonalas burkolat miatt országúti sebességnél a motorteljesítmény töredékére volt csupán szükség, ezért az eredeti erőforrás kedvezőtlen üzemi tartományban működött. A megoldás kézenfekvő volt, a megvalósítás már kevésbé, ám végül sikerült megoldaniuk azt, amelyet a nagy autógyárak is csak mostanában kezdenek bevezetni: részterhelésen a motor félgőzzel, azaz mindössze két hengerrel működött. Így, hogy a motor teljesítménye már nem nagyobb egy fűnyíró traktorénál, a kicsi Peugeot félelmetesen takarékosan működik.
75-80 km/órával haladva, országúton 2,65 liter/100 km átlagos üzemanyag-fogyasztást mértek, ami nagyságrendekkel kedvezőbb, mint a kis benzinmotor hatliteres gyári fogyasztása.
A projektet ezen a ponton alighanem eléri a hasonló kísérletek sorsa: az eredeti célkitűzés megvalósítását követően az alkotók érzékeny búcsút vesznek az újjászületett Peugeot-tól, és új kihívás után néznek. Mindenestre abban bízunk, hogy a Peugeot 106 Ecomod nem egy roncstelepen végzi, és nem is alakítják vissza eredeti formájára: műszaki oktatási intézmények szemléltető eszközeként éppúgy fényes jövőt jósolunk neki, mint egyszerű, de dicsőséges kiállítási tárgyként a Peugeot központi múzeumában. Ha fény derül a kisautó sorsára, beszámolunk róla olvasóinknak.
