A Lamborghini Aventador az egyik utolsó, ma már analógnak mondható, mégis modern szupersportautó. Nincs benne hibridhajtás, sőt turbó sem, amit tud, azt a jó öreg V12-esből préseli ki érces hangon énekelve, klasszikus olasz módra.
Ebben a konfigurációban épp 740 lóerőt tud, de a végső kiadásoknál egészen 780 lóerőre húzták a teljesítményét. Tíz év múlva legendaként fog rá emlékezni az autórajongó közösség, de azért be kell vallani, hogy ez a gépjármű avatatlan kezek között közveszélyes fegyver.
Mert az autópályán egyenesben mindenki képes parkettáig tolni a jobb oldali pedált, de ez a videó is mutatja, hogy mennyi hely van 300 km/óra felett a hibára. Egy milliméter se, és gyakorlatilag csak a szerencsén múlik, hogy valaki ki nem szédül a szélső sávból.
Elég figyelni, mennyi idő alatt tűnik el az Aventador tükrében a leelőzött autó. Nos, a kisoroló tükrében pont így nő meg a sárga sportgép, tehát szó szerint egy szempillantás alatt simán utolér.
Persze lehet mondani, hogy jó sofőrrel, egy ilyen autóval még ekkora tempóval sincs nagyobb kockázat, mint amit az országokon át kialvatlanul, leharcolt műszaki állapotú félronccsal közlekedők okoznak.