„A vásárló bármilyen színt választhat, feltéve, hogy az a fekete” – mondta a fáma szerint Henry Ford a T-modellről.

Az 1910-es, ’20-as években a gazdasági racionalitás, az előállítási költségek lehető legalacsonyabban tartása kényszerítette ki ezt a hozzáállást, ráadásul akkoriban az autópiacon még az eladó diktált, de mára változott a világ, a gyártók szinte a szivárvány minden színében kínálják modelljeiket, ugyanakkor akadnak márkák, amelyek ma is ragaszkodnak a maguk hagyományos árnyalataihoz.

Annak ellenére, hogy az elmúlt egy-két évtizedben az ezüstszürke és a metálkék is feltűnt a palettáján, a Ferrari például továbbra is túlnyomórészt – a nemzeti versenyszín – vörösben, valamint az ágaskodó lovacskát ábrázoló embléma sárgájában és feketéjében kínálja autóit, így minden, az előzőektől eltérő szín csak drágán és/vagy külön kérésre kapható. Különösen igaz ez a limitált példányszámú, újonnan igen szűk kör számára elérhető csúcsmodellekre.

Ebbe a körbe tartozott a maranellói márka 2002 és 2004 között hivatalosan 399+1 (az utolsót II. János Pál pápa kapta), valójában 439 példányban gyártott típusa, az Enzo is. (Melynek még ütősebb, még F1-esebb, még VIP-bb leszármazottja lett a csak pályán, ferraris felügyelettel használható, Michael Schumacher aktív közreműködésével fejlesztett FXX.)

A márkaalapítóról elnevezett, a korabeli Forma-1-es technikára épülő 6 literes V12-essel szerelt Enzo maximálisan 651 lóerőt és 657 Nm nyomatékot adott a vezető kezei közé, aki ideális esetben 3,4 másodperc alatt élhette át a 0-100-as gyorsulást, 200 km/óráig 9 másodpercet kellett várnia, és ha megfelelően hosszú egyenes állt rendelkezésre, egészen a 355 km/órás csúcstempó eléréséig nyomhatta a gázt.

Kattints a képre, galéria nyílik!

Milliárdokat érhet ez a hófehér Ferrari 3

Az eleve igen korlátozott 439-es darabszám mellett is akadt még exkluzívabb halmaz: az Extracampionario, azaz kb. különleges példányokat a gyáritól eltérő színben adták el, ezekből 20 darab készült, egyikük pedig a szó szoros értelmében fehér holló, hiszen egyetlenegy darab készült fehér (Bianco avus, kb. ős/őszfehér) színben.

A fehér külső fényezést fekete bőrbelsővel párosító, 133023-as alvázszámú darab most eladóvá vált. A 2003-ban legyártott, eredetileg egy svájci kliensnek készült, majd 2011-ben egy hongkongi vásárlónak továbbadott Enzo mindössze 9600 km-t futott, jelenleg Kanadából árverezi az RM Sotheby’s.

Milliárdokat érhet ez a hófehér Ferrari 25

Egyetlen darabot gyártottak fehér színben (Fotó: RM Sotheby’s)

Az aukció pénteken zárul, és bár az aukciósház nem adott meg előrejelzést a leütési árra, tekintve, hogy a „leggatyább” használt, de működőképes Enzo is 2,5 millió dollár/euró körül (940 millió-1 milliárd Ft, ezen a szinten a pénznem már nem igazán számít) indul, gyanítható, hogy ennek többszörösénél csattan majd a virtuális kalapács ennél a teljesen egyedi példánynál.