A Nissan Skyline, és főleg sportos változata, a Skyline GT-R – egyebek mellet a videojátékoknak és a Halálos-iramban filmeknek is köszönhetően – igen népszerű, mondhatni kultikus járgány, az utcai vagányok éppúgy imádják, mint az amatőr, félprofi versenyzők.

Egy negyedik generációs (1995-1998, R33) Skyline GT-R-t – az első szériagyártású autó, amely 8 perc alatti időt ért a Nürburgring Norschleifén! – használt cikkünk főhőse, az ausztrál gyorsulási versenyző, Mick Mansour is, amikor nemrégiben egy dragviadalon vett részt. Ráadásul nem is egy alapdarabot, az RB26-os erőforrást a fekete szörnyetegben 2100 lóerőre piszkálták fel – tegyük hozzá, a versenyre visszahangolták „csak” 1500-ra.

Jól indult a dolog, előbb 8,70 másodperces, majd 8,40-es időt hozott vele negyed mérföldön, de a harmadik próbálkozás katasztrofálisan ért véget.

Mansour 270-es tempónál járt az aszfaltcsíkon, amikor az autó kúszni kezdett jobbra, igyekezett korrigálni, ám a pálya szélén érintette a füvet, és onnan nem volt megállás: a Skyline GT-R keresztbe fordult, egy pillanat alatt leszakadt jobb első abroncs a felniről, majd „halálpörgésbe” kezdett az autó.

Alkatrészeit szanaszét szórva összesen 11-szer fordult át az autó, mielőtt a pálya szélén fejjel lefelé megállapodott – hihetetlen, hogy a pilóta ezek után saját erejéből mászott ki a roncsból, sőt, a súlyosabb sérülést is megúszta.

Elmondása szerint mindig is nagyon fontos volt számára a biztonság – mindig figyelt a versenyjárgányai biztonsági elemeire, a bukókeretekre stb., ahogy a saját felszerelésére, a sisakra, overallra is – ennek köszönheti azt is, hogy nem lett komolyabb baja. Azért hozzáteszi azt is, hogy van egy rossz szokása: nem képes levenni a lábát a gázról, pedig lehet, hogy ha ebben az esetben a mentési próbálkozás helyett azt tette volna, nem is lenne miről mesélni.

A felvételt látva egészen meglepő, hogy a Skyline GT-R számos eleme is menthető maradt, például a motor, a sebességváltó, a differenciálmű, két kerék, valamint több beltéri elem.