Ugye senki számára nem ismeretlen az a jelenség, amikor az autópályán épp előzöl egy másik autót, és valaki megérkezik a nyakadba, aki villogással próbálja jelezni, hogy ő bizony gyorsabban halad, jó lenne elengedni?
A kérdés minden nap konfliktusokat szül, és amíg emberek ülnek a volán mögött, talán sosem fog megszűnni ez a problémaforrás. A helyzetre a legjobb megoldás a kompromisszum lenne, de sok autós erre képtelen, így ezekből fakadnak az idegesítő pillanatok.
Alapvetően két radikális elképzelés ütközik a belső sávban, amikor a gyorsabban, akár szabálytalan tempóval érkező autós utoléri az előtte haladót: „jobbra tarts mindenáron vs. biztonságos cammogás, azért sem engedem el”
Jobbra tarts mindenáron, avagy takarodj az utamból
A belső sáv cápái úgy érzik, hogy ezt az aszfaltcsíkot ők uralják. Eleve nekik készült, egy expresszsáv, ahol lelkiismerettől függően 150-220 km/órával dörgethetnek végig, és nem fékeznek senki kedvéért. Ahogy feltűnnek a visszapillantóban, már villognak, fittyet hánynak a követési távolságra, agresszív kismalacként túrnak előre, kígyóznak, dudálnak, abszolút türelmetlenek.
Nekik néha arra is telik a drága idejükből, hogy a feltartásért bosszút álljanak, ezekből születnek az elmúlt időben gyakran kamerával rögzített büntetőfékezések.
Mert nekik semmi sem számít, nem számolnak azzal, hogy a másik autóban egy fáradt családapa ül, aki az alvó gyerekekkel épp 130 km/órával előz, és nincs kedve satufékkel felkelteni mindenkit, hogy két kamion közé befurakodva elengedje a savat köpő, nyakában őrjöngve lihegő közlekedőtársat.
Viselkedésük felháborító, néha veszélyes helyzeteket is szül, azonban van egy pont, ahol fordul a kocka, és a belső sávhoz hűségesen ragaszkodó autós lesz a történések főgonosza.
A téma komoly vitát generált egy hazai Reddit-közösségben, ahol tényleg az említett két csoport csapott össze. Azért akadt józan vélemény is, ami a legjobb, középutas megoldást fogalmazta meg. Egyszerű a recept. Figyelni kell a volán mögött, és a megszerzett vezetési tudásunkat magabiztosan alkalmazva, józanul reagálni a helyzetre. A legtöbb esetben az elengedés kivitelezhető gyorsan és fájdalommentesen, felesleges izmozni.
„Ha látom hogy gyorsabban jön akkor különben is szívesen lehúzódok, hadd tolja neki, nekem semmibe sem kerül. Persze nem két darab 100-zal haladó kamion közé, hanem utána, maximum közben kicsit gyorsítok hogy előbb utat adjak neki. Nem értem azokat az embereket akiknek derogál lehúzódni.
Így nem is szoktak villogni, egy kezemen meg tudnám számolni hány bunkó volt 5 év alatt aki úgy villogott hogy látta mellettem a kamiont.”
Biztonságos cammogás, azért sem engedem el
A mögöttünk haladó sebességét nehéz felmérni, néha egy nagyobb méretű autó akkor is nyomasztónak tűnik, ha nincs veszélyesen közel, és nem is jön őrült tempóban. Ezért a hosszas feltartás, a belső sáv szándékos blokkolása gyakorlatilag ugyanolyan idegesítő és nem kevésbé veszélyes viselkedési forma, mint a villogva megérkezés.
Lehet lassítani akár 80 km/órára, büntetni a feleslegesen siető szemét bunkót, de azt sem árt észben tartani, hogy aki a belső sávban felejti magát, az a forgalom indokolatlan feltartása címén büntethető.
A fény- illetve hangjelzéssel mutatott haladási szándék pedig egyáltalán nem szabálytalan, ha a követési távolság megfelelő, akkor pont ezekkel a jelzésekkel tudjuk mutatni, hogy az előttünk lévőnél komolyabb tempóval szeretnénk haladni.
A ki nem sorolás mozgatórugója talán a “dögöljön meg a szomszéd tehene is” szemlélet. Ha én nem haladok gyorsabban, mert így biztonságosabb, esetleg a fogyasztásra megyek vagy kevés a lóerő, hát másnak se legyen jobb, nehogy már hamarabb odaérjen. Próbáljuk meg ritkábban megítélni a többi embert, autóst, aki siet. Talán okkal teszi. Aki meg állandóan pofátlan, átmegy a piroson, kielőzi a lámpánál álló sort, az ennyit is ér, ne törődjünk vele. Eltakarodik az gyorsan magától.
