Már a gyári Ferrari F40 is olyan, mint az éppen betört vadló, erős autókhoz szokott emberek is csak teljes koncentrációval tudják uralni. Ebből a klasszikus turbós szörnyetegből akad még veszettebb verzió is, az F40 LM (Le Mans) ami tényleg pályaautó, a 2,9 literes V8-as motor ebben a konfigurációban 720 lóerőt teljesít, és minden ízében arra készítették fel, hogy versenyezzen.

A most kalapács alá kerülő különlegesség még ennél is keményebb. A szóban forgó, 80782 alvázszámú F40 Berlinettát eredetileg a holland Kroymans BV kereskedő vásárolta meg, majd alakíttatta versenyautóvá. Ekkor még meghagyták az eredeti motort, és pár évig valóban versenyeztek vele a kilencvenes években. 

Végül az autó a Zanasi-csapathoz került, ahol háromrétegű, szürke (Grigio Nardo) színűre festették át, de ami fontosabb, hogy a teljes felújítás során a motort is átfésülték. Több vezérlőprogramot kapott, így teljesítménye ettől függően 700-1000 lóerő között változhat. 

Lenyűgöző lett a végeredmény, ez a fotókon is látszik, a páratlan gép ára vélhetően titok marad, az RM Sotheby’s nem szokta elárulni az ilyen gépek vételárát, de arra fogadni mernénk, hogy egymilliárd forint felett lesz a végösszeg.

Eladó az egyik legbrutálisabb Ferrari F40, közel 1000 lóerővel 1

fotók: RM Sotheby’s

Eladó az egyik legbrutálisabb Ferrari F40, közel 1000 lóerővel 2 Eladó az egyik legbrutálisabb Ferrari F40, közel 1000 lóerővel 3 Eladó az egyik legbrutálisabb Ferrari F40, közel 1000 lóerővel 4 Eladó az egyik legbrutálisabb Ferrari F40, közel 1000 lóerővel 5 Eladó az egyik legbrutálisabb Ferrari F40, közel 1000 lóerővel 6 Eladó az egyik legbrutálisabb Ferrari F40, közel 1000 lóerővel 7