Közel hat évvel ezelőtt, a márka non plus ultrájaként érkezett meg a Ferrari kínálatába a 812 Superfast. 6,5 literes, V12-es szívómotorjával ugyanis 800 lóerőt, valamint 718 Nm-t ad le a hátsó tengelyre, 8500-as, illetve 7000-es fordulatszámon. A hétfokozatú duplakuplungos váltóval összekapcsolt hajtáslánc akár percenként 8900 fordulatig is felpörgethető, melynek teljesítményadatait még kívánatosabbá teszi, hogy 2,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, míg a végsebessége 340 km/óra, papíron.
Van, akinek azonban még ennyi sem volt elég, így az olasz GT-t megpiszkáltatta a Novitec csapatával. A finomhangolások eredményeként a 812 Superfast teljesítménye 840 lóerőre, forgatónyomatéka pedig 751 Nm-re nőtt. Ennél is érdekesebb, hogy tulajdonosangyakorlatilag napi szinten használja a Ferrarit, ezzel is magyarázható a több mint 160 ezer kilométeres futásteljesítmény.
Hogy mindemellett mire képes, azt az AutoTopNL tette próbára a német autópálya azon szakaszain, ahol nincs sebességkorlátozás:
Az sajnos nem derült ki, hogy mikor gyártották a videón látható példányt, de ha abból indulunk ki, hogy az első példányokat 2017-ben gyártották, a tulajdonosnak évente legalább 27 ezer kilométert kellett megtennie vele, ami sokkal hétköznapibb autóknál is masszív értéknek számít, ha eltekintünk a szélsőségesebb kivételektől.