Az autógyártók túlnyomó többségéhez hasonlóan hamarosan a Lotus is a villanyosítás útjára lép, ám mielőtt kizárólag elektromos autókat kínálna a brit sportkocsimárka, még piacra dobták utolsó belső égésű motoros modelljüket, az Emirát.
A Szörényi András kollégánk által a közelmúltban vezetett, bemutatott és alaposan kivesézett sportkocsi itthon 40 millió forintos belépőáron lesz elérhető, de nagyjából ugyanennyit kell fizetni érte a világ minden táján.
2022-es, végletekig csiszolt technika a patinás gyártótól, nem is csodálkozunk az áron, azonban jó kérdés, hogy érhet-e ennél többet egy majdnem négy évtizeden keresztül, több mint 10 ezer példányban gyártott korábbi széria egy darabja. Úgy tűnik, igen.
A Lotus 1975-ben mutatta be a Giorgetto Giugaro által megrajzolt ék alakjáról mindenki számára közismert Espritet, melyet a James Bond-filmek tettek igazán híressé és kívánatossá.
Egy-egy nem is igazán lerúgott, széthajtott, ám használt példány természetesen nem ér sokat, 35-50 ezer euróért/dollárért (13-20 millió Ft) vihető, legyen szó akár korai, akár késői gyártmányról, ám van olyan, amelyikért többet kell fizetni, mint egy Emiráért.
Az ok is nyilvánvaló: ez az 1988-as, azaz lassan 35 éves példány mindössze 167 mérföldet (269 km) futott, amivel minden bizonnyal a piacon jelenleg elérhető legmegkíméltebb Esprit.
Kattints a képre, galéria nyílik!
A hófehér autó a bő 3000 példányban készült S3-as generáció utolsó darabjai (Turbo HC) közé tartozik – ’88-ban érkezett az X180 –, a motorháztető alatt az intercooleres, turbós soros négyhengeres 215 lóerőt, 298 Nm nyomatékot kínál, a hajtást ötfokozatú kézi váltó továbbítja a hátsó kerekekhez. A tulajdonképpen még bejáratás előtt álló veteránon az eredeti szélvédőmatrica és gyári gumik is ott vannak.
Bár az Emira 400 lóerejével, modern biztonsági felszerelésével, megbízhatóságával nem szállhat versenybe, a nosztalgiafaktor és a makulátlan állapot igen vonzó egyes gyűjtők számára, a kaliforniai tulajdonos által hirdetett autó így a Hemmings oldalán jelenleg 126 ezer dollárnál (47,5 millió Ft) áll, a végső ár pedig még magasabb lehet az aukció végén…