A fél ország ezeken a motorokon gurult a nyolcvanas években. Legnagyobb számban az S51B 1-4 típusú példány készült, ebből 360 600 db gördült le a gyártósorról 1980 és 1989 között.
Mindenki ismeri, tökéletes belépő a motorozás és a bütykölés világába. Egyszerű felépítése, és az évtizedek során felhalmozódó tudásanyag kitűnő, olcsó tuningalannyá teszi, még napjainkban is.
Igazi ősi technika dolgozott ezekben a gépekben. A Simson az 1970-es évekre kivezette a madarakról elnevezett típusokat (Spatz: veréb, Sperber: pacsirta, Habicht: sólyom), csak a Schwalbe maradt a modernebb S50-es mellett. Ezt követte az S51-es az 1980-as években, ami egyfajta ráncfelvarrás volt az elődhöz képest.
Teljesítményben ezek gyárilag a 3-4 lóerős tartományban mozogtak, az S51 Enduro elvileg 3,75 lóerőt adott le 5500/perc fordulaton.
De vajon mit lehet kihozni az eredeti blokk felhasználásával, a régi vázban, ha a 2020-as évek technikájával nyúlunk hozzá? Erre a kérdésre adta meg a választ egy lengyel műhely. Nem cseréltek teljes motort, megtartották az eredeti vázat, de ahol csak lehet, tökéletesítették a technikát.
A lökettérfogatot 134 köbcentire emelték, a kipufogó egyedi gyártású rezonátoros darab, kicserélték a villákat, és a fékeket is.
Csak a beépített Ronge versenykuplung 150 ezer forint körül mozog, tehát ez tényleg nem egy tákolt gép, ami a teljesítményen is meglátszik. 35 lóerőt és 22 Nm nyomatékot sikerült belőle kisajtolni, amivel a könnyű kétkerekű megfutja a 150 km/órát is. Ezzel a gyári vázzal elég embert próbáló kihívás lehet ilyen tempónál, de tény, hogy valahol minden Simsonra pattanó kamasz ilyen teljesítményről álmodott, csak építés helyett a legtöbben vettek egy gyárilag erősebb technikát.
