A ralisportban a Subaru Impreza WRC és Colin McRae is fogalomnak számít, főként az 1990-es években és a 2000-es évek elején alkottak igazán meghatározó párost. McRae még 2007-ben életét vesztette egy helikopterszerencsétlenség következtében, de egyszeres világbajnokként is maradandót tudott alkotni a szakágban.
Olyannyira, hogy még az az 1997-es évjáratú Impreza is akár 380 ezer fontot, átszámítva közel 170 millió forintot érhet, amivel csupán egyetlen versenyen indult a skót legenda. Igaz, az az egy futam sem sült el jól, mert egy baleset után McRae nem tudott célba érni. Később egy privát csapat vette át az autó üzemeltetését, mely 1998-ban és 1999-ben a magyar nemzeti bajnokságot is megnyerte.
A képre kattintva galéria nyílik:
Az ezredforduló után az Impreza visszatért az Egyesült Királyságba, majd 2004-ben jelenlegi tulajdonosához került, aki számos eseményen vett részt versenyzőként 2005 és 2007 között.
A Silverstone Auctions leírása szerint a kora ellenére továbbra is remek állapotban van. Nemrégiben például a motorját és a manuális sebességváltóját is felújították, az elmúlt hét évben karbantartás és üzemeltetés szempontjából többnyire az EJM Preperations gondjaira bízták. Hogy ez valakinek tényleg megér-e 170 milliót, február 24-én, pénteken derül majd ki.