Előfordul, hogy a kényszer nagy úr, mégis számos esetben teljesen érthetetlen, mi játszódik, illetve játszódhat le egyesek fejében. Felmerül ugyanez a kérdés annál a három férfinál is, akik úgy látták jónak, ha egy Peugeot 206-ossal próbálnak vízre tenni egy jet skit, pedig épp erre a célra találták ki a csónakrámpákat, a Balaton-parton is szép számban akad belőlük.

Már az első pillanattól fogva láthatóan sántít az elképzelés: mivel az utánfutón eléggé magasan helyezkedik el a jet ski, egészen addig a vízbe kellett tolatniuk a 206-ossal, amíg annak kerekjáratait majdnem teljesen ellepte a víz. A vízi móka szempontjából ugyan sikeresnek tekinthető a küldetés, az igazán nagy bajok csak ezután kezdődtek: miután a Peugeot „nyakig” merült a vízben, a hullámok az autó hátulját csapkodták, idővel pedig a motor is leállt.

Ezután már a sofőr is kiszállt, hogy elkezdje tolni a 206-ost, ami végül elért a partig. Sajnálatos módon a videóból az már nem derül ki, hogy a kényszerű kétéltűség után még sikerült-e életet lehelni a francia technikába, de látva, hogy mekkora macerával járt az egész hadművelet, legközelebb valószínűleg a tulajdonos is inkább átgondolja kétszer, belevágjon-e.

Azt ugyanis nem kell magyarázni, hogy a hétköznapi forgalomban megszokott autókat a legkevésbé sem a vízi közlekedésre találták ki. Általában árvizek idején kap nagyobb publicitást a kérdés, ahogyan az történt például 2021 őszén, amikor az Ida hurrikán lecsapott az Egyesült Államokra, ami miatt lényegesen megnőtt az árvízkárosodott járművek száma, amiknek elektronikája, kenőanyagai és mechanikus rendszerei is károsodhatnak, a külsérelmi nyomokon kívül.

Ami pedig a mostani malőrnél – de nyugodtan hívhatnánk tébolynak is – bevetett 206-os illeti, a típus sokáig a Peugeot népszerű kisautója volt. A franciák 1998-ban dobták piacra, majd 2006-ban a 207-es lépett a helyére – igaz, Iránban egészen mostanáig gyártották. Leginkább három- és ötajtós ferdehátúként, kabrióként és kombiként volt ismert, de egyes piacokon négyajtós szedán is készült belőle, amiket számos, jellemzően soros négyhengeres benzin-, illetve dízelmotorral gyártottak.