Vannak autók, amelyek kifejezetten a tűzzel játszani szerető, adrenalinfüggőknek készültek. Azoknak, akik szívesen ugranak fejest egy lagúna felé kinyúló sziklaperemről, vagy hiszik magukról, hogy nekik minden tigris engedelmeskedik.
Ez a lelkület szülte a belső égésű motorral szerelt gépek vadállatait, amelyek kiemelkedő dinamikájuk mellé állandó életveszélyt is adnak azoknak, akik elég merészek tövig nyomni a gázpedált.
Erre a kategóriára német-angol nyelvterületen külön kifejezés is született, a witwenmacher (widowmaker – özvegycsináló). Eredetileg nem az autózásban bukkant fel, hanem egy hidegháborús katonai repülő, a Lockheed F-104-es érdemelte ki először a widowmaker jelzőt.
Az első özvegycsináló, a Lockheed F-104 Starfighter. Fotó: Wikipedia
A Luftwaffe kötelékében az F-104-es flotta negyede semmisült meg balesetekben, 115 emberéletet követelve.
Ezt követően egy polgári használatra készített, de nem kevésbé veszélyes konstrukció kapta meg először a németektől ezt az elnevezést, ami nem volt más, mint a Porsche 911 (930) Turbo.
Az 1960-as évektől piacon lévő 911-es már komoly rajongótáborra tett szert a gyártás első éveiben. A farmotoros sportkocsi teljesítménye elmaradt a konkurenciával való harcban, így a lökettérfogat növelésével, de a szívómotoros konstrukció megtartásával tartottak lépést Stuttgartban. A csúcsot a Carrera 2.7 RS jelentette 230 lóerővel.
Ez akkoriban a kicsi, könnyű autó farában elég félelmetes volt önmagában, de az FIA korabeli szabályai miatt még tovább emelték a tétet. Főleg a versenysportban kísérletezett a Porsche a turbófeltöltőkkel, de a friss előírás szerint kellett homologizációs széria az induláshoz.
Az eredeti Turbo, a 930-as kódjelű 911-es (Fotó: Porsche)
Kaptak az alkalmon, és dr. Ernst Fuhrmann vezetésével megalkották a fenevad háromliteres szívét. A versenypályához szokott mérnöki csapat fogta az 1973 CAN-AM 917/30-as 1000 lóerő feletti teljesítményre belőtt turbórendszerét, és ezt kezdték átfaragni az utcai autóra.
Az első verzió már 256 lóerőt és 329 Nm nyomatékot termelt, és nyers ereje miatt a karosszériát is át kellett tervezni, szélesebb tengelytávval, megerősített szerkezettel, és a legendás hátsó szárnnyal egészítették ki a 911 Turbót.
Nagyobb teljesítményű fékrendszer, keményebb hangolású futómű, szélesebb abroncsok is kerültek az autóra, de ezek a módosítások mit sem értek, a hátul üvöltő bokszermotort nem tudták megszelídíteni.
Az 1975-re elkészült konstrukció három évig változatlan formában volt elérhető, 1978-ban viszont érkezett a 3,3 literes motor intercoolerrel, és 300 lóerővel.
300 lóerő a hátsó keréken menetstabilizáló nélkül? Ezért volt veszett vad a 911 Turbo első generációja. (Fotó: Porsche)
A környezetvédelmi előírások miatt néhány évre eltűnt egyes piacokról, volt, ahova alacsonyabb teljesítménnyel tért vissza, voltak erősebb külön szériák 325 lóerővel, és a termelés végéig, 1989-ig 18 770 darab készült a 3,3 literesből.
Miért lett widowmaker?
Ma már nem akkora szó 300 lóerő, de itt a hetvenes évekről van szó. Se ABS, se kipörgésgátló nem volt ekkor, a karosszéria mai szemmel papírból készült, a turbólyuk miatt pedig gyakorlatilag ostorcsapáshoz mérhető hirtelenséggel tört ki az autó fara, amikor megérkezett a turbónyomás.
Így a farmotoros gép egyenes vonalon pokoli dolgokra volt képes, 5,2 másodperc alatt érte el a százas tempót, és 250 km/óráig bírta. Erre bárki képes volt vele, hiszen a hátsó tengelyen ülő motor lenyomta a kereket, amit a gyorsulás csak felerősített.
A gondok a kanyarban kezdődtek: a hirtelen emelkedő teljesítmény nyomán kipörögtek a kerekek, és mindez annyira gyorsan következett be, hogy átlagos sofőr számára lehetetlen volt úton tartani az autót.
A gazdag vásárlók erre nem voltak felkészülve, és sokan az útszéli tereptárgyakkal való találkozás után a kórházban, rosszabb esetben a temetőben kötöttek ki. Ezek az esetek annyira gyakoriak voltak, hogy Kaliforniában több pert indítottak a halottak hozzátartozói a Porsche ellen, és nyertek.
Kiemelt eset a McClellan ügyvédi iroda által képviselt ügy a nyolcvanas évekből. Ebben egy Porsche 911 Turbo sofőrje városban közlekedve vesztette el uralmát az autója felett, és egy szemből érkezőnek ütközött. Utasa, Donald Fresh életét vesztette, a vád pedig az autó nehéz vezethetőségére, valamint az erre vonatkozó figyelmeztetések, figyelemfelhívó feliratok hiányára hivatkozva perelte a Porchét. Végül az özvegy számára a bíróság 2,5 millió dolláros kártérítést állapított meg, a németek pedig ennek hatására vezetéstechnikai kurzusokat indítottak a nagy teljesítményű, turbófeltöltős típusaik vásárlóinak.
