A kilencvenes években még egyszerűbb volt Forma-1-es motort más konstrukcióba szerelni, gyakorlatilag pár technikai bökkenőn túl csak kellő mennyiségű őrület volt szükséges a projekthez. A legismertebb ilyen gép a Renault Espace F1 Concept, ami tökéletesen mutatja, mennyire más világ volt a kilencvenes években.
Ebben a négyzemélyes fenevadban az 1993-as Williams-Renault versenyautó 3.5 V10-es blokkját 700-ról 800 lóerőre húzták fel, hogy elbírjon a négy utas extra tömegével, a megnövekedett légellenállással. A középmotor a hátsó kerekeket hajtotta, az autó 6,9 másodperc alatt érte el a 200 km/h-s sebességet.
A japán út
De nem ez volt az egyetlen ilyen próbálkozás, a japánok is építettek hasonlót, sőt talán még extrémebbet. Az Isuzu titokban a Forma-1-es szereplésre készült, és még jól szaladt a szekér, addig csendben reszelgettek egy 3,5 literes V12-es motort, amivel meg akarták ismételni a Honda sikereit a sportágban.
Ez a P799WE kódjelű blokk 12 500-as fordulaton termelt 740 lóerőt, és mint kész csomag várta a kérőket, vagyis a motor nélküli versenyistállókat. A Lotus pont ekkor keresett erőforrást, a 102C kódjelű versenygépükhöz, és még a közös tesztelésig is eljutottak.
Végül mégsem jött létre a házasság, Japánban beütött egy gazdasági válság, az Isuzu pedig kénytelen volt vágni a költségeken, és lemondtak az F1-es szereplésről.
A prototípus motor viszont megmaradt, így a projekt végül egy érdekes koncepcióval zárult. Ez volt az Isuzu Como, drámai sirályszárnyas ajtókkal, négyüléses beltérrel, és egy furcsa furgonszerű futurisztikus formatervvel, amit Simon Cox tervezett.
A 4,6 méter hosszú gépről nincs egyéb műszaki adat, de vélhetően több mint félelmetes lehetett a 740 lóerővel üvöltő V12-essel középen. Az Isuzu mindenesetre ezzel megmutatta, hogy nem csak tartós, csettegő dízeleket és teherautókat tud építeni, és mérnökei képesek a legmagasabb technológiával versenygépeket is alkotni.
Örült gépekből máshol sem volt hiány. Nézd meg a Vezess korábbi cikkét, amiben összegyűjtöttünk még néhány ilyen fenevadat: