Mint arról néhány héttel ezelőtt a Vezess is beszámolt, mindössze egyetlen nap leforgása alatt 23 gyorsulási, illetve fékezési rekordot döntött meg a Rimac több mint 1900 lóerős hipersportautója, a Nevera.

De ahogy a mondás is tartja, semmi sem tart örökké – ez a Rimac-rekordokra is igaz. Ennél meglepőbb, hogy több, akkor felállított csúcs alig néhány hétig tartott, mivel visszavágott a horvátoknak a Koenigsegg. A svéd márka ráadásul jól ismert és a 2015-ben – még prototípusként – bemutatott modelljével, a Regerával, amivel a 0-400-0 km/órás sprint rekordját adták át a múltnak.

Régi autóval verték meg az 1900 lóerős hipertechnikát 2

A Regera több mint egy másodperccel javította meg a Nevera pár héttel ezelőtti csúcsát.

Ezt ugyanis az 1500 lóerős, tehát kézzelfoghatóan gyengébb svéd hiperautó 28,81 másodperc alatt teljesítette, több mint egy másodperccel javítva a szűk egy hónappal ezelőtti, 29,94 másodperces eredményen. Hozzá kell tenni, hogy korábban a Koenigsegg már birtokolta ezt a csúcsot: 2019-ben, szintén a Regerával jött össze a bravúr, amivel akkor 31,49 másodperc után állították meg a stoppert. Igaz, akkor saját maga ellen állt ki a Koenigsegg, mert a 2017-ben futott, 33,29 másodperces idő a gyártó másik típusához, az Agera RS-hez köthető.

Joggal merül fel a kérdés, mi az, amiben többet tudott most a Regera, mint négy éve? Pofonegyszerű választ adott a kérdésre a Koenigsegg: a gumik.

Alig néhány éve alatt ugyanis annyit fejlődött az abroncsgyártási technológia, hogy a Michelin új, Cup2R típusú gumijai ennyivel jobban tapadtak – de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a mostani rekorddöntés kedvezőbb útfelületet is bizonyított.

Videón is megtekinthető a Koenigsegg rekorddöntése:

Hazai terepen, az örebrói reptéren nem állt meg egynél a csúcsdöntésben a Koenigsegg: ezzel a lendülettel a 0-250-0 mérföld/órás, tehát 0-402-0 km/órás rekordot is megdöntötték, ami immár 29,6 másodperc. A 402 km/órára gyorsulásban (21,35 másodperc) vagy az arról való megállásban (8,25 másodperc) ugyanígy a Regera jelenti mostantól a nívót, csakúgy, mint a 400 km/órás tempó esetében, 20,68 másodperccel, illetve 8,13 másodperccel.

Régi autóval verték meg az 1900 lóerős hipertechnikát 3

Összesen hat mutatóban vette vissza listavezető pozícióját a svédek 1500 lóerős hiperautója.