Manapság egyre kisebb szelet jut a dízelmotoroknak az autóiparban az elektromos, de főként a hibrid járművek térnyerésének köszönhetően, különösen igaz ez Európában. Pedig évtizedekkel ezelőtt legalább ennyire Messiásként várták a dízel személyautók elterjedését, amikor nemcsak az európai kontinens, de Amerika is az olajválság következményeit nyögte – és ez nem is volt olyan régen, csak 40 évet kell visszarepülni az időben.
Úgy reagáltak akkoriban az elszabaduló benzinárakra az autógyártók, hogy praktikus alapmodelleket dobtak piacra, közben a kor legmodernebb technológiáit alkalmazták. Az 1970-es évek végén kezdtek a hétköznapok részévé válni a dízelhajtású személyjárművek, míg a mai napig ismert Volkswagen Golf esetében 1982-ben debütált és készült belőle sportos variáns is. Könnyű volt megkülönböztetni a gázolajjal működő Golfokat a benzinesektől: a (benzinesek között legerősebbnek számító) GTI-jelzésű példányokkal ellentétben nem piros, hanem ezüst csíkos volt a hűtőrács.
A képre kattintva galéria nyílik:
A sportüléseket, de még a fordulatszámmérőt sem vették át a GTI-ből, viszont minden más ugyanaz maradt: a karosszéria ívei, a spoiler, a széles kerekek és a sebességváltó. Mindazonáltal a lényegi különbséget – ahogy a legtöbb esetben – a motorháztető alatt kellett keresni, amire a négyküllős kormányon virító „Turbo Diesel” felirat előszeretettel hívta, illetve hívja fel a figyelmet.
Habár az 54 lóerős teljesítménye nem bizonyult különösebben aszfaltszaggatónak, mégis kifejezetten népszerű volt az 1-es Golfok között is, ami nagy szó, hiszen – 1974-es megjelenését tekintve – sokáig kizárólag és világszerte összesen hatféle benzinmotorral gyártották, majd 1983 szeptemberétől a legendás Bogár utódjának második generációját kezdték el pörgetni a gyártósoron. A későbbi változathoz hasonlóan 1,6 literes, ám annál gyengébb motor esetében 19-20 másodpercig tartott – úgy, hogy annál is lomhább, 50 lóerős változata is volt a típusnak –, mire a Golf álló helyzetből elérte a 100 km/órás sebességet; erre némi gyógyírt aztán a turbófeltöltő bevetése biztosított.
Ezzel már egészen 70 lóerőre sikerült feltornázni a dízel-Golf teljesítményét, de ha ahhoz viszonyítjuk, hogy közben az új, 1,8 literes motorral szerelt GTI modell 112 lóerőt adott le, még mindig sovány vigasz volt. A 133 Nm-es forgatónyomaték is segített abban, hogy a gyorsulása lényegesen javuljon, de a 14 másodperces érték is 4 másodperccel maradt el a benzines változatétól. Csakhogy akkoriban tényleg nem ez számított, hanem az, hogy az üzemanyag-fogyasztás 60 százalékkal mérséklődött.
Fotó: Collecting Cars
Fotó: Collecting Cars
Négy-öt évtized leforgása alatt számos 1-es Golf lett az enyészeté, de a korai GTI-kből továbbra is gyakran találkozni egy-egy darabbal, és egyes példányok kifejezetten szép állapotban vannak a mai napig. A GTD változatú Golfok esetében ennek számottevően alacsonyabb a valószínűsége, de egy biztosan akad, ami manapság is jól tartja magát. Az 1982-es Volkswagent – ami a Collecting Cars oldalán jelent meg – annak idején Olaszországban adták el, és azóta ugyan a negyedik tulajdonosánál tart, kívül-belül makulátlan, míg a mai szemmel nézve hangosan csörömpölő 1,6-os dízelmotort a kortárs Pioneer kazettás magnó képes elnyomni. Ilyen a tökéletes nosztalgiajárgány.
