Egy 50 éves férfi még 2022 februárjában, Győrben közlekedett autójával, amelyben a lánya és unokája utazott. Egy kétsávos felüljárón akart a belső sávba sorolni, azonban egy érkező autós nem mondott le elsőbbségéről, és nem engedte be maga elé.
A férfi ezen annyira feldühödött, hogy végül a másik autós nyomába eredt, és az ügyészség szerint kétszer is szándékosan nekiment. A közleményhez mellékelt videón nem látszik egyértelműen ütközés, csak hirtelen fékezés.
A kamerás autó vezetője a következő piros lámpánál érte utol a férfit, majd kiszállt a kocsijából, hogy számonkérje a történtek miatt. Ekkor a vádlott kidobott egy tusfürdős flakont az ablakon, ami olyan erővel találta el a sértettet, hogy attól eltört az álla. Az eljárás során az is kiderült, hogy a családtagjait is veszélyeztető vádlott nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel.
Az elkövető ellen közúti veszélyeztetés és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat. Vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy tiltsák el a járművezetéstől.