Igazi gyöngyszemet talált vasárnapi kirándulása során olvasónk a Gellért-hegyi Vuk játszótér közelében egy Tesla Model Y egyedi rendszámának képében, amit meg is örökített a Vezessnek. Önmagáért beszél ugyan a ZEROCO-2 kombináció, a teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy tulajdonosa ezzel a zéró szén-dioxid-kibocsátásra kívánt utalni, amit a tisztán elektromos hajtású járművek egyik legfőbb erényének tartanak.

Utánajártunk a szóban forgó Teslának a Járműszolgáltatási Platformon (JSZP), így kiderült, hogy egy 2022-es évjáratú modellt idén szeptemberben helyezték forgalomba Magyarországon. Az összkerékhajtású, kétmotoros Model Y-ba a 3D6 kódnevű hajtáslánc került, ami mellett a hivatalos dokumentációban 155 kW-os, azaz 211 lóerős teljesítményt tüntettek fel.

Tízpontos rendszámot választott egy hazai Tesla-tulajdonos 1

Forrás: Olvasói fotó

Mivel a Tesla többek között a modelljei részletes specifikációit sem verte nagy dobra igazán átláthatóan, így egyfelől kénytelenek vagyunk elhinni ezt az értéket, másrészt fenntartásokkal kezelni azt. Már csak azért is, mert a 2020 óta gyártásban lévő Model Y esetében jelenleg négy- vagy ötféle motorspecifikációról tudni, és ez a teljesítmény még az alapmodelléhez áll a legközelebb, ami viszont hátsókerék-hajtású és egy elektromotor dolgozik benne.

Bármi az igazság, a képen látható Tesla tulajdonosa 435 ezer forintot fizetett a „zéró emissziós” rendszámért. Lassan másfél évtizede ugyanis ennyit kérnek el itthon az egyedi rendszámokért, míg az egyéni(leg választott) azonosítók 112 450 forintba kerülnek. A rendszernek ugyanakkor akadnak logikai buktató is, amit az alábbi cikkünkben boncolgattunk részletesen.

És azt tudod, mit kell tenni, ha tűzoltó érkezik mögötted?