Létezik ugyan unalmasabb, szélvédővel szerelt változata, annak idején épp azzal hívta fel magára a figyelmet a McLaren roadsterje, az Elva, hogy szélvédő nélkül jelent meg a piacon, pontosan úgy, ahogyan az 1960-as években megálmodták.
A brit márka fennállásának első teljesen nyitott sportautója – mely dögösen fest Gulf-színekben is – igazi ritkaságnak számít, mivel csak 149 darab készült belőle. 2019-ben mutatták be az Elvát, melynek 122. darabját 2021-ben gyártották le, most pedig az RM Sotheby’s árverésén fog felbukkanni.
A képre kattinva galéria nyílik:
Nem csak szélvédője, de teteje és oldalablakai sincsenek, ellenben a McLaren speciális légcsatornákat és -terelőket fejlesztett ki, melyek a pilótafülke körül terelik a levegőt. Tehát a titok nyitja az aktív menetszél-szabályozó rendszer (AAMS), ami lehetővé teszi, hogy nagy sebességnél se zavarják a légáramlatok az autóban ülőket. Teljesen szénszálas karosszériájával az Elva a McLaren valaha volt legkönnyebb közúti autója, hiszen a wokingi márka szinte megrögzötten ragaszkodott a súlycsökkentés valamennyi lehetséges formájához.
A rendkívül aprólékos erőfeszítések 1269 kg-os saját tömeget eredményeztek. Ezek egyikének tekinthető, hogy a féknyergek titándugattyúit a McLaren Senna fékrendszeréből emelték át, pedig ezzel „csak” egyetlen kilogrammot spóroltak. Lényegesebb közös eleme is van a két modellnek, ez pedig a hajtáslánc: a 4,0 literes, V8-as turbómotor 815 lóerős, 800 Nm-es forgatónyomatékú. Az Elva azonban fürgébb a Sennánál, ugyanis kevesebb mint 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra, míg a 200 km/órás sebességet 6,7 másodperc alatt éri el álló helyzetből.
Évekkel ezelőtt is – akkori árfolyamon átszámítva – félmilliárd forint feletti összegért lehetett kapni a McLaren Elvát, de ezt az összeget körülbelül a csillagos égig lehet tornázni különböző nyalánkságokkal, mint amilyen például a 18 karátos fehérarany vagy platina emblémakészlet, valamint a motortérben elhelyezhető, 24 karátos aranyból készült hőpajzs.
Ennél a példánynál „csak” 102 ezer dollárral – ami jelenleg 37,7 millió forintnak felel meg – dobták meg a végső árat az extrák. A legköltségesebb tétel egyértelműen a Pacific Colourstream fényezés, aminek az alapját a lila irizáló, színváltó árnyalata adja. 37,9 ezer dollárért, azaz közel 14 millió forintért így képes arra, hogy az ibolya, a bíbor vagy a kék árnyalataiban pompázzon, attól függően, hogyan éri fény a karosszériát.
A színváltós lilát hozzá passzoló, lila féknyergekkel dobták fel még jobban, de az egyébként is rendhagyó, az autó külső részével gyakorlatilag egybeolvadó beltér sem maradt teljesen érintetlen. Tulajdonosa egyedi tükörburkolatokra, műszerfalra, szénszálas váltófülekre és szálcsiszolt fémborításra ruházott be a vásárláskor. Jegyezzük meg a rend kedvéért, hogy a csúcstechnológiás AAMS-rendszer ugyancsak feláras extrának számít, habár annak 3 millió forint körüli ára eltörpül ekkora tételnél.
November közepén, a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj felvezetésének részeként kerül kalapács alá az Elva a híres kaszinóvárosban. Az előzetes becslések alapján 1,8-2,4 millió dollár, azaz 665-888 millió forint közötti áron cserélhet gazdát, amiről halandó ember akkor álmodozhatna, ha elvinné a most közel 1,9 milliárd forintot ígérő telitalálatot az ötös lottón. Többek között azért fog vastagon a ceruza, mert a mai napig bemutatótermi állapotú a roadster, amivel csupán 150 kilométert tettek meg.