Nem hagyja annyiban a II. kerületi önkormányzat: komplexebb zöldítéssel próbálja megakadályozni, hogy Kern András a jövőben is szabálytalanul parkoljon a Margit híd budai hídfőjénél. Ennek előzménye, hogy a napokban – immáron nem először – kapták szabálytalan parkoláson a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, amit ezúttal a 444 egyik olvasója örökített meg.

Őrsi Gergely a Facebook-oldalán erősítette meg, hogy nem terveznek parkolóhelyet létesíteni a pékség elé, valamint azzal szemben sem, a járda ugyanis „továbbra is a gyalogosközlekedést szolgálja”. Mint azt írta, az önkormányzat november elején közösségi egyeztetésre hívja az ott élőket a tervezett zöldterület kialakítása kapcsán, aminek célja, hogy arányaiban csökkentsék a mostani beton- és kőburkolatot.

Rendkívül sok megkeresés érkezett az ismert művész legújabb körúti „parkolása” ügyében Nem tervezünk parkolóhelyet...

Közzétette: Őrsi Gergely – 2023. október 20., péntek

A parkolással kapcsolatban csak megismételni tudom a véleményem. A szabályok mindenkire vonatkoznak, és hírességektől, közszereplőktől elvárható a példamutatás

– jegyezte meg a pékségből a túrós-barackos süteményével távozó Kernről Őrsi.

Kern előszeretettel jár a Frankel Leó út és a Margit körút sarkán található pékségbe, ugyanakkor a 75 éves színész igyekszik a bejárathoz minél közelebb megállni, akár a KRESZ-szabályokat is megszegve. Kern parkolási szokásai legutóbb szeptember elején kaptak komolyabb figyelmet, amikor közvetlenül a pékség előtt állt meg a Toyotájával, ugyanúgy a zebrán át felhajtva a járdára.

Ezt követően döntött úgy a II. kerületi polgármester, hogy a Margit körút többi részével összhangban további parkolásgátló virágládák kihelyezésével próbálják elejét venni annak, hogy autóval fel lehessen hajtani a járdára.

A szabályok mindenkire vonatkoznak. A közelmúltban egy ismert művész úgy gondolta, megállhat a Margit körút egyik...

Közzétette: Őrsi Gergely – 2023. szeptember 9., szombat

A szeptemberi eset után a szabálytalan parkolásai során akár több tízezer forintos bírságot kockáztató Kern a Blikknek nyilatkozott, és elmondta, „nagyon kellene oda egy parkoló, mert lehetetlenség megállni a közelben”, hogy szabályosan parkolhasson az is, „aki autóval érkezik és siet”. Kívánsága egyelőre biztosan nem teljesül.