Lámák és alpakák bénították meg a meglehetősen forgalmas A66-os autóutat Angliában – számolt be a különös fennakadásról a BBC. Az állatok egy helyi farmról szöktek meg, és menekültek a forgalmas autóútra még hétfőn este.
A farm tulajdonosa elmondása szerint az egyik vevője épp kolbászt vásárolt tőle, amikor „véletlenül megjegyezte”, hogy szöknek az állatai, erre a férfi kiszaladt az ajtón. Csapata volt kénytelen megállítani a forgalmat, hogy az állatokat biztonságos körülmények között terelhessék el az úttestről.
A csaknem 30 jószág épségben visszatért a farmra a kirándulásukat követően. Szökésükben az játszhatott közre, hogy korábban a telephely mintegy kétméteres kerítésének ütköztek egy autóval, melynek sofőrje szó nélkül tovább állt, miközben egy „tátongó lyukat” hagyott azon.
„Miután az alpakák és a lámák észrevették a rést, túlságosan kíváncsiak voltak ahhoz, hogy ne menjenek felfedező túrára” – mondta az eset kapcsán az állatok gazdája.