Ha hosszú útra indulunk, akkor akár több száz ilyen táblát is láthatunk, és garantált, hogy mindet elolvassuk vezetés közben. Még most, a minden mobiltelefonon megtalálható, az összes fordulót, kanyart előre jelző navigációk világában is ezek igazítanak útba. Talán fel sem fogjuk, milyen háttérszínnel olvasható az üzenet, pedig nem véletlen a kiválasztott árnyalat.
Az útinformációt közlő, irányt jelölő, tehát nem figyelmeztető közlekedési táblák világszerte zöld vagy kék háttérrel készülnek.
Ezek hideg színek, amelyek nem figyelemfelkeltőek, a zöld-kék háttér jól beleolvad az utakat övező zöld-kék-barna színekből összeálló természetes környezetbe. Viszont a fehér betűket jól kiemelik, így segítik a leolvashatóságot. Amikor veszélyre vagy új útvonalra, terelésre, felújításra kell figyelmeztetni a vezetőket, akkor mindig piros-fehér vagy sárga-fekete táblákat alkalmaznak a szakemberek. Akárcsak a természetben, ezek a színek a közlekedésben is azonnal óvatosságra intenek.
A kék-zöld csapathoz tartoznak még a kiemelt helyekre, látnivalókra vonatkozó barna táblák. Logikusan ez is egy természetes árnyalat, ami szintén ugyanazt a hatást kelti, de még visszafogottabban.
Nem volt ez mindig így, az autózás hőskorában, a XX. század elején gyakorlatilag a helyi vezetés ötletei alapján lettek kirakva a táblák, leggyakrabban a legegyszerűbb változatot követve, fehér fémtáblára fekete betűkkel lett felpingálva az útirány. Az Egyesült Államokban 1935-ben változott a helyzet. Az autózás őshazájában ekkorra lett szövetségileg meghatározott a zöld szín alkalmazása a The Manual on Uniform Traffic Devices (MUTCD) első kiadásában.
Ennek ellenére kísérletek előfordultak később is. Arizonában kísérleteztek egy színkód szerinti irányjelzőrendszerrel. A kék jelek mutattak nyugat irányába, a barnák keletre, a narancs árnyalatú táblák északra, a zöldek pedig délre. Ez a kísérlet rövid ideig élt, ami nem csoda: még a zöld alapokra írt irányok is zavaróak néha, ha egy nagy csomóponthoz érünk, ennyi színnel pedig még kaotikusabb lehetett az egész.
Európában két szín dominál napjainkban: országokon átívelő túrákon feltűnhet, hogy a kék-zöld háttér országonként változik. A kezdetekben, sőt még az autózás előtti időkben egyértelmű volt a fehér háttérre festett fekete betűk alkalmazása. Ezek a mellékutak, a legrégebbi, autózásra is használt útvonalak, és ezek jelölése általában maradt is ilyen.
1951 Magyarország, bár a tábla alapja zöld, a kontrasztot a fehér háttér adja a fekete betűknek. Fotó: Magyar Rendőr/Fortepan
Az úthálózat fejlődésével viszont megjelentek az autóutak, autópályák, és az egységesítés nagyban függött attól, hogy az adott országban központilag, állami feladat volt-e az utak fenntartása, vagy tartományi, megyei szinten döntöttek a hálózat fejlesztéséről. A két első ország, ahol nagy kiterjedésű autópályák épültek, Németország és Olaszország volt. Utóbbinál már első körben a kék-fehér színeket alkalmazták, de meglepő módon Németországban a sárga-fekete kezdett elterjedni a hosszú útvonalaknál. Az autópályákon viszont ott a zöld-fehér jelölést kezdték használni, a II. világháború után pedig minden ország választott magának háttérszínt. Jelenleg ez a felállás az EU-ban:
Fotó: Wikipedia.com
Nálunk a kétezres években történt nagy váltás, ekkor kaptak az autópályák zöld helyett kék táblákat. „Gyorsforgalmi utakon (idetartoznak az autópályák és az autóutak is) a táblák színe kék (a zöld helyett). Országúton továbbra is zöld, helyi utakon fehér, tehermentesítő utakon narancssárga, idegenforgalmi táblákon (nevezetességek, megye, folyó és egyéb földrajzi helyekre utaló táblákon) pedig barna lesz az alapszín. A gyorsforgalmú utat keresztező út kategóriájának megfelelő színben írják ki a keresztező út számát. Így például az M7-est keresztező 7-es utat a kék alapú táblán zöld háttérben írják ki. Ugyanígy fordítva is igaz, vagyis országúti táblán kék háttérben jelenik meg az autópálya vagy autóút száma” – írtuk még 2002-ben a változásról.
Tehát a kék-zöld között gyakorlatilag hasraütésszerűen választottak az országok, de van, ahol, mint például nálunk is, valamilyen okból a csere mellett döntenek. Annyi biztos, hogy az emberi szem, észlelés ezt a két színt teszi a leglogikusabb döntéssé, ettől eltérni valószínűleg nem fogunk, amíg emberek ülnek a volán mögött.
