Miközben a Koenigsegg Jesko a számítógépes szimulációk alapján a valaha volt leggyorsabb sorozatgyártású utcai autónak ígérkezik az 531 km/órás sebességével, az autógyártás hajnalán, 1904-ben már harmadekkora tempót is korszakos áttörésnek könyveltek el.

Az Egyesült Államokban első autóként a Napier Samson L48 volt képes 100 mérföld/óránál, vagyis 161 km/óránál gyorsabban menni. Egy brit szerelővel, Arthur MacDonalddal a volán mögött 1905 januárjában világrekordot állított fel: 104,651 mérföld/órával, átváltva 168,42 km/órával repesztett az akkor még 15 literes, hathengeres motorral szerelt, nagyjából 240 lóerős járgánnyal.

A képre kattintva galéria nyílik:

Ez ráadásul még csak a kezdet volt: főleg azok után kezdték el hajszolni a rekordokat, hogy egy lényegesen nagyobb, 20 ezer köbcentiméteres hengerűrtartalmú hajtáslánccal újabb löketet adtak a brit technikának. Dorothy Levitt a következő évben megdöntötte a női gyorsasági világrekordot, amit utána egészen 1963-ig senki sem tudott legyőzni.

Hiába azonban a korai évek ígéretes sikerei, alig néhány év kemény versenyzés után gyakorlatilag leselejtezték az L48-ast. A két motort motorcsónakokba helyezték át, aminek az lett az eredménye, hogy a Napier a világon egyedüli gyártóként tartotta a szárazföldi és a vízi sebességrekordot is. Évtizedekkel később az eredeti motor Ausztráliából került elő, amit egy traktorgyártó cég vezetője, Alan Hawker Chamberlain porolt le – szó szerint –, vállalva a kihívást, hogy újjáépítse az egykor legendás autót.

Százmilliókat érhet az autó, ami már 120 éves 30

Fotó: Bonhams

Százmilliókat érhet az autó, ami már 120 éves 31

Fotó: Bonhams

Kutatókkal konzultálva, továbbá a Napier eredeti tervrajzai, valamint régi fényképek segítségével újjáépítette az autót, amit 1982-ben, 67 év után indítottak be újra. Ezután Peter Briggs üzletember tulajdonába került a régi, illetve faöntvény mintákból újjáépített Napier, majd csaknem két évtizeden át vett részt különböző bemutatókon és kiállításokon, kétszer még a Goodwoodi Sebességfesztiválon is tiszteletét tette.

Mindössze négy tulajdonosa volt az elmúlt 120 év folyamán, az ötödik pedig a Bonhams közelgő, február végi árverésén csaphat le a matuzsálemi korú autóra. Az előzetes becslések szerint 900 ezer és 1,1 millió dollár közötti áron cserélhet gazdát; a jelen sorok írásakor érvényes árfolyamon ez 320-400 millió forintot jelent.