Nem éppen hétköznapi látványban lehetett részük azoknak, akik néhány napja Szeged belvárosában közlekedtek: két birka már lájkok ezreit zsebelte azzal a TikTokon, hogy egy Citroën Berlingo hátsó szélvédőjén kitekintve fedezték fel maguk körül a világot. Az erről készült felvételt az elmúlt napokban több tízezren tekintették meg:
@andris199228 #meanwhileinhungary #hungary #travelling #tiktokhungary🇭🇺 #😃 #szeged ♬ Funny - Gold-Tiger
Bár a csomagtartóból kikukucskáló birkák minden kétséget kizáróan megmosolyogtató pillanatokat okozhattak, arról, hogy mindez mennyire volt szabályos, az élő állatok belföldi szállítását szabályozó rendelet alapján mérlegelhető. A legfontosabb kritériumok közé tartozik, hogy
- az adott jármű rendelkezzen érvényes engedéllyel,
- a szállítás közben, illetve azon túl biztosítsák az állatok számára a higiéniai feltételeket, illetve a jólétüket,
- mindemellett a megfelelő rakodási és szállítási feltételek is adottak legyenek.
Hogy az adott jármű alkalmas-e élő állat, illetve állatcsoport szállítására, azt az állatorvos állapítja meg a szállítási dokumentáció kiállítása előtt. A videóban egy 1998-as évjáratú, első generációs Berlingo látható, melynek csomagtere 624 literes, míg az ülések ledöntésével 2800 liternyi hely juthatott a birkáknak.
Nem hittük volna, hogy a hátsó ülésen utaztatott oroszlán, az anyósülésre ültetett bika, valamint az utastérben elbújó medve után lehet még újat mutatni.