Oda akart szúrni Elon Musknak, a Tesla vezérigazgatójának, egyúttal a modern kori társadalom materialista, kapitalista és túlzásokba eső megszállottsága ellen kívánt szót emelni egy mexikói szobrász. Üzenetéhez azonban sajátos kifejezési módot választott Chavis Mármol, aki egy ősi bennszülött olmék fej kilenctonnás mását ejtette egy Model 3-ra – írja a Jalopnik.
Mármol egy interjúban az installációja mögött húzódó koncepciót is elmagyarázta. Az olvasatában az olmék fej nemcsak a tárgy elé helyezi magát, de szét is robbantja azt. „Ez jelenti a megdicsőült tárgy végét, és ennyit ér az összes technológia. Ez is pusztán az egyik terméke a kapitalista rendszernek, amiben valójában az számít, honnan jövünk, kik vagyunk, illetve kik voltunk az előző generációkban” – nyilatkozta a művész.
Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy a pénz és más anyagi javak által vezérelt világnak egy olyan ronccsal üzentek hadat, mely újkori állapotában közel 18 millió forintot ért, illetve, ha a kétmotoros változatról van szó, már több mint 21 millió forintról beszélünk. Más kérdés, hogy a világ – jelenleg – harmadik leggazdagabb embereként számontartott Musk nettó vagyona 190-195 milliárd dollár között mozog, ami a mostani árfolyam szerint 69 570 milliárd forintnak felel meg.
(Cikkünk írásakor a konfigurátorban aktuálisan elérhető, magyarországi listaárakat vettük alapul a Tesla Model 3 esetében.)