Bár továbbra is vannak gyengeségei, egyre jobban boldogul a Tesla önvezető rendszere – ezen felbuzdulva azt szeretné a Tesla, ha minél többen megismernék a technológiát. Ezért ettől a héttől egy hónapos próbaidőszakot kínál ügyfeleinek az Egyesült Államokban, amiről Elon Musk, a cég vezérigazgatója tett bejelentést.

A Reuters beszámolója szerint a Tesla döntését az magyarázza, hogy az árverseny és a csökkenő kereslet hatása meglátszik az eladásokon. Magát a technológiát – a mostani próbaidőszaktól eltekintve – 12 ezer dollárért, átszámítva csaknem 4,4 millió forintért kínálja, ugyanakkor az amerikai vállalat hangsúlyozza, hogy akármennyire lehetővé teszi járműveik önálló közlekedését, használata változatlanul aktív vezetői felügyeletet igényel, azaz – a korábbi ígéretek dacára – továbbra sem autonóm.

Két, a hírügynökség birtokába jutott e-mailből az derült ki, Musk elvárja a Tesla munkatársaitól, hogy bemutassák az önvezető rendszert az új vásárlók mellett a szervizelt kocsik tulajdonosainak is. „Szinte senki sem veszi észre, valójában milyen jól működik (felügyelet mellett) az FSD” – írta egy másik levelében.

A Tesla eladásainak alakulásai mellett más oka is van annak, hogy ekkora hírverést próbálnak csapni a Full-Self Driving (FSD) technológiának, mégpedig az, hogy egyre kisebb az érdeklődés iránta. Amíg 2019 harmadik negyedében az ügyfelek 53 százaléka fizetett elő a rendszerre, három évvel később ez az arány már csak 14 százalék körül mozgott.